Óriási lesz a tét minden idők legcsendesebb szakácsversenyén

Egyetlen hét van hátra a Bocuse d’Or Európai Válogatójáig, amelyet Észtországban, Tallinnban rendeznek meg október 15–16-án. A magyar csapat maximálisan készen áll.

A koronavírus-járvány természetesen a Bocuse d’Or versenyre is alaposan rányomta a bélyegét. Az európai válogatót kétszer is el kellett halasztani, először tavaszról szeptemberre, majd október közepére került át az időpont. Ez a rendhagyó helyzet rendhagyó felkészülést is vont maga után. A magyar csapat a tavaszi megszorítások előtt már gőzerővel készült a hústémával, a karanténhelyzet beálltával azonban felfüggesztette a felkészülést három hónapra. A haltéma kötelező alapanyaga is a várthoz képest két hónappal később derült ki, június elejétől azonban a csapat visszatérhetett a Hungexpo területén található Bocuse d’Or versenykonyhába, és folytatódott a felkészülés, akkor már a haltémával is, melynek fő alkotóeleme az afrikai harcsa lett.

Veres István séf, Molnár Bence commis és Volenter István coach, ahogyan azt már megszokhattuk, minden héten hat napot készült a versenyre. Minden második nap az alapanyagok feltöltésével és az előkészítéssel, a többi napokon pedig az időmérő edzésekkel töltötték az időt.

A tallinni verseny a járványhelyzetre való tekintettel nem lesz tömegrendezvény, szurkolókat sem fognak beengedni, valószínűleg ez lesz minden idők legcsendesebb Bocuse d’Or-a.

A kiérkező csapatokat rendkívül komoly biztonsági ellenőrzésnek vetik alá, érkezéskor mindenkit tesztelnek, és az ott tartózkodás alatt a lehető legszigorúbb korlátozások vonatkoznak majd a résztvevőkre. Veres István és csapata nagyon optimistán és magabiztosan néz a versenyzés elé:

"Minden energiámmal a felkészülésre koncentrálok, kizárom a gondolataimból a vírushelyzet okozta bonyodalmakat. Mindennap reggel kilenctől délután hat-hét óráig dolgozunk, folyamatosan finomhangolunk, és próbáljuk csiszolni az időt. A Bocuse d’Or olyan, mint egy háború, három lépésből áll: kitűzzük a célt, kidolgozunk minden eszközt és stratégiát, és a végén durr, támadunk! Arra törekszem, hogy mindhárom lépés a lehető legapróbb részletekig ki legyen dolgozva" – mondja Veres István.

A csapatban szerepel minden idők legsikeresebb magyar Bocuse-versenyzője, a 2016-os európai győztes Széll Tamás is. Ő utazik csapatelnökként Észtországba, és természetesen ő foglal majd helyet a kóstoló zsűriben is, hogy képviselje Magyarországot.

"Nem gondoltam volna, hogy ismét én ülök majd a zsűriben, de örülök, mert jó dolog kétévente látni, hogyan alakul a mezőny. Nagy kár, hogy beárnyékolja a versenyt a Covid, és bár megértem a szervezőket, hogy előre menekülnek, és végül megrendezik a versenyt, nagyon sajnálom azokat a csapatokat, akik kénytelenek voltak visszamondani a részvételt, és ezáltal a lyoni döntőn való szereplésről is lemaradnak" – mondta Széll Tamás.

A Bocuse d’Or versenyen a csapatoknak a szokott módon két ételt kell elkészíteniük 5 óra 35 perc alatt.

A hústéma a fürjre, a haltéma az afrikai harcsára épül majd.

Több csapat visszamondta a szereplést, mert helyzetük nem tette lehetővé a lehető legkomolyabb felkészülést. Ezért október 16-án tizenhét csapat közül tíz fog továbbjutni a lyoni döntőre.

"A verseny történetében még soha nem éltünk át hasonló helyzetet, mint ez a mostani – mondja Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. – Nagyon rugalmasan kellett kezelnünk a felkészülést, mindenki részéről hihetetlen befektetéseket követelt az, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tudjon készülni a magyar csapat. Úgy érzem, és büszkén mondhatom, hogy ez sikerült: a magyar csapat magabiztosan utazhat Tallinnba, Veres István, Molnár Bence és Volenter István minden energiájukkal azon vannak, hogy a maximumot nyújtsák az európai válogatón, és így képviseljék Magyarországot ezen a fontos versenyen, ebben a rendkívül nehéz időszakban. Nagyon hálásak vagyunk a támogatóinknak, hogy kitartottak mellettünk, és segítettek abban, hogy megvalósulhasson mind a felkészülés, mind a versenyzés."

A tallinni versenyen az is erősíti jelenlétünket, hogy a műsorvezető páros egyik tagja Jókuti András lesz. Általában minden európai válogatón az otthont adó ország delegálja a műsorvezetőket, ezúttal azonban a szervezők a nagy Bocuse-múlttal rendelkező szakembert kérték fel a feladatra. "Megtiszteltetés számomra, hogy én kaptam ezt a lehetőséget. Bár a show most nem olyan lesz, ahogyan megszoktuk, és a mi munkánk is elsősorban az online közvetítésre lesz optimalizálva, nagy várakozással nézek elébe. Nagy öröm, hogy több pozícióban is helyet kapunk mi, magyarok a versenyben, pedig csak pár éve csatlakoztunk a Bocuse d’Or családhoz."

Veres István és a magyar csapat október 16-án, másodikként rajtol majd a mezőnyben. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia Facebook-oldalán folyamatosan friss információval jelentkeznek majd.

Ez is érdekelhet:

A Bocuse d'Or séfjei a mentőszolgálatnak és kórházi dolgozóknak főznek

A napi rendszerességű főzés és ételszállítás március 31-én indul, és húsvétig egészen biztosan tart.

(Fotók: Designfood/Fekete Antonio)

szakácsverseny | séf | veres istván | nemzetközi | Bocuse d'Or

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom