A Bocuse d'Or séfjei a mentőszolgálatnak és kórházi dolgozóknak főznek

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia az elkövetkező időszakban az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a SOTE Sürgősségi Betegellátó és a Fejér megyei Szent György Kórház dolgozóit támogatja naponta friss, meleg étel főzésével és kiszállításával. A Metro támogatásával, a Dining Guide-dal közreműködésben létrehozott projekt március 31-én indul.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjainak jelentős része, sőt még hozzájuk csatlakozó séfek is vállalták, hogy részt vesznek a segítő programban a koronavírus-járvány idején. A tagok közül mindenki a szakmájának megfelelő beosztásban teszi hozzá saját tudását, energiáját a cél megvalósításához. "Egyhetes szervezést követően sikerült minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy március 31-tól napi rendszerességgel kb. százhúsz adag ételt sikerüljön elkészíteni és eljuttatni az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a budapesti SOTE Sürgősségi Betegellátó, valamint a legnagyobb vidéki kórház, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház munkatársainak – mondja a kezdeményezésről Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

– A hazai gasztronómiai élet résztvevőiként azon a területen vagyunk képesek segíteni, amely a mi hivatásunkat jelenti. A Metro Kereskedelmi Kft. és összes dolgozója nagylelkű támogatásként szolgáltatja az ételekhez az alapanyagokat, valamint a főzéshez a helyszínt, eszközparkot és csomagolást a budaörsi Metro Gasztroakadémián."

Magyarország topséfjei váltásban, heti hét napon át főznek az említett egészségügyi szervezetek dolgozóinak, határozatlan ideig, amíg a krízis tart.

A főzést vállaló séfek listája a következőképpen alakul:

  • Ádám Csaba
  • Barna Ádám
  • Ben Morris
  • Both Lőrinc
  • Csahók Ibolya
  • Danó Zoltán
  • Erdei János
  • Hamvas Zoltán
  • Haraszti Zsolt
  • Harmath Csaba
  • Jahni László
  • Kanász László
  • Kaszás Vanda
  • Kis Sándor
  • Kollár Endre
  • Kovács Lázár
  • Lutz Lajos
  • Mizsei János
  • Mogyorósi Donát
  • Molnár Attila
  • Molnár Bence
  • Nádudvari István
  • Nyíri Szása
  • Péter Bence
  • Pohner Ádám
  • Sasvári Szilveszter
  • Schmiedt Patrick
  • Stelcer Zoltán
  • Széll Tamás
  • Szikszai Anna
  • Szulló Szabina
  • Tivadar György
  • Vágó Márton
  • Varju Viktor
  • Veres István
  • Volenter István
  • Wolf András

"Az egyik legnemesebb, egyben legnehezebb szakmát végző mentők, orvosok és ápolók jelenleg még nagyobb kihívást jelentő, veszélyeztetett körülmények között állnak helyt napról napra, amiért nem lehetünk elég hálásak – mondja a kezdeményezésről a Dining Guide igazgatója, Herczeg Zoltán. – Az akció megszervezésénél nagyon fontos volt számunkra, hogy az ételek valóban azokhoz jussanak el, akik a frontvonalban harcolnak most. Ezt sikerült megnyugtatóan megszervezni. Különös figyelmet fordítunk továbbá a legmagasabb higiéniai követelmények betartására, amely az alapanyagok kezelésével, feldolgozásával kezdődik, és a professzionális csomagolással és kiszállítással ér véget. Kizárólag mikrohullámú sütőben melegíthető ételek fognak kikerülni a Metro Gasztroakadémia konyhájáról, ezzel is garantálva az élelmiszerbiztonságot az érintett intézményekben dolgozók számára."

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia séfjei jó ízű, házias ételek elkészítésére vállalkoznak önkéntesen, segítő szándékkal. A napi rendszerességű főzés és ételszállítás március 31-én indul, és húsvétig egészen biztosan tart.

Ez is érdekelhet:

Így tudunk segíteni a bajba jutott éttermeinken

Komoly bajban vannak a hazai éttermek, de ezzel a módszerrel lehetne segíteni.

(Fotók: Dining Guide, Pálfi Balázs)

séfek | járvány | főzés | magyar | mentőszolgálat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom