Járattörlés esetén a légitársaságoknak a repülőjegy árán felül a közvetítők által felszámított jutalékot is vissza kell téríteniük az utasoknak - közölte csütörtöki határozatában az uniós bíróság.
A konkrét ügyben az utasok az Opodo utazási iroda portálján vásároltak jegyet a KLM holland légitársaság Bécs és Lima közötti járatára. A járat törlése után a KLM visszatérítette a jegyek árát, ugyanakkor mintegy kielncvenöt eurót levont, amelyet az Opodo közvetítői díjként számított fel.
Az ügy az osztrák legfelsőbb bíróság elé került, amely az Európai Unió Bírósága állásfoglalását kérte. A KLM azzal érvelt, hogy sem a közvetítői jutalék létezéséről, sem annak összegéről nem volt tudomása.
Az uniós bíróság emlékeztetett: már egy 2018-as ítéletében kimondta, hogy a légitársaságok kötelesek a jegyáron felül a harmadik fél által felszámított jutalékot is visszafizetni, ha tudtak annak felszámításáról. A mostani döntés ezt pontosította:
nem feltétel, hogy a légitársaság ismerje a jutalék konkrét összegét.
A luxembourgi bírák szerint amennyiben egy légitársaság elfogadja, hogy egy közvetítő a nevében és számlájára értékesítsen jegyeket, vélelmezhető, hogy ismeri a közvetítő üzleti gyakorlatát, beleértve a jutalék felszámítását is. Ez a díj a jegyár "megkerülhetetlen" részének minősül, ezért azt a légitársaság által jóváhagyottnak kell tekinteni, és vissza kell téríteni az utasoknak.
Az osztrák bíróságnak a luxembourgi iránymutatás alapján kell meghozniuk a végső döntést az ügyben.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
bíróság | járattörlés | repülő | utazás | határozat | légitársaság
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Itt a bizonyíték arra, hogy nem kell elutazni ahhoz, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép nem messze New York-tól
Mennyit tudsz Montenegróról? Teszteld tudásodat a Balkán egyik legszebb országáról!
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
