Csúcsra járatja az angol elit egyetemi hangulatot a Drake's

Annyira angol, mint Vilmos herceg, Harry Potter, az Oasis és a fish & chips együttvéve.

Eton, Oxford, Cambridge és egyéb nagy múltú angol intézmények hangulatát hozza el a Drake’s új kollekciója. Sok kord, vastag gyapjúzakók és -pulóverek, harsány színek csíkokba és apró kockákba rendezve, tweed és kasmír. Ez az angol szabóság új kollekciója kulcsszavakba rendezve.

A Drake’s-t 1977-ben alapították a londoni East Enden. Már akkor magas minőségű sálakat és kendőket készítettek high end divatbutikoknak és szabóságoknak, majd a portfólióba bekerültek a nyakkendők és díszzsebkendők is.

Az alapító Michael Drake-től 2010-ben vette át vállalkozás irányítását Michael Hill és Mark Cho. A kreatívigazgató Hill vezetésével a Drake’s luxus-kiegészítőket gyártó manufaktúrából

egy klasszikus dizájnszabászattá nőtte ki magát, amely bárhol felismerhető stílusú, könnyen hordható, kortárs, mégis időtlen ruhadarabokat készít.

Az idei őszi-téli kollekció azt az Oxfordot hozza vissza, ami ma már nem feltétlenül létezik, de a Drake a széria darabjaival olyan sikeresen idézi meg, hogy ha magunkra kapjuk, máris az ötvenes-hatvanas évek fajbrit, csúcsbirodalmi atmoszféráját kezdjük sugározni.

Az új kollekció darabjai természetesen azoknak is hasznosak lehetnek, akik nem feltétlenül anglofilek, csak szeretik a kényelmes és stílusos darabokat, amelyekben elegánsan lehet végigmozogni az őszi hónapokat.

A kollekció egész pályás letámadás: tetőtől talpig felöltöztet. A chukkáktól a sálig, a kötött nyakkendőtől a mellényig, a kétsoros gyapjú télikabáttól a kordnadrágig, a kék csíkos Oxford ingtől a mustárszínű kordzakóig minden szerepel a repertoárban.

A Drake-esztétika csúcsa szerintünk a lenti fotón látható Navy and Wine Check Harris Tweed zakó.

A Drake a nyáron az Amerikai Egyesült Államok déli államainak hangulatát hozta el, most az angol campusok feelingjét idézte meg könnyedén és stílusosan.

Ez is érdekelhet:

A preppy-pápa életművéből rakott össze kapszulakollekciót a Mr. Porter

Október közepe óta megvásárolhatóak a legújabb Ralph Lauren őszi-téli kollekció darabjai, melyek a Mr. Porterrel történt együttműködés eredményeként születtek az ötvenéves évforduló tiszteletére.

őszi-téli kollekció | kord | drake’s | szabóság | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom