A preppy-pápa életművéből rakott össze kapszulakollekciót a Mr. Porter

"Nem ruhákat, hanem álmokat tervezek". Ez a kissé negédes és fellengzős mondat annak az általunk is bemutatott Ralph Laurennek a szájából hangzott el, aki most a Mr. Porterrel szövetkezve rakott össze az elmúlt ötven év legjobb pillanataiból egy nyolcvanhárom darabból álló ajándékcsomagot, hogy mi is megvalósíthassunk álmokat.

A divatguru fél évszázaddal ezelőtt a New York-i Empire State Building egyik kiállítótermében mutatta be pályafutása első férfikollekcióját.

Akkor még aligha gondolta, hogy öt évtizeddel később Chilétől Ausztráliáig a preppy stílus felszentelt pápájaként emlegetik a nevét.

Néhány héttel ezelőtt hatalmas partival ünnepelte ötvenedik születésnapját a Ralph Lauren, hol máshol, mint a folyton vibráló New Yorkban, ahol megannyi híresség köszöntötte az időközben kultikus státuszba emelkedett divattervezőt, és a hozzá ezer szállal köthető márkát.

A születésnapból a sztárok mellett azonban nekünk is jut egy velősebb adag, ugyanis október 15-e óta megvásárolhatók a Mr. Porterrel közösen összerakott kapszulakollekció darabjai.

Összesen nyolcvanhárom darabból álló kollekció ismerteti meg velünk a 79. születésnapját október 14-én betöltő Ralph Lauren elmúlt ötven esztendejének gazdag és sokszínű örökségét. Ahogy az amerikai divatmágnás mondta: mindig is hitt abban, hogy többféle életet élhetünk, attól függően, milyen ruhákat választunk, és szerinte a mindenre nyitott világ remek lehetőséget kínál arra, hogy újra feltaláljuk magunkat.

Hogy mennyire igaza van, azt az új kollekciója is bizonyítja, melynek maximalista mesterműnek tűnő darabjaiban vastagon visszaköszönnek az eltelt ötven esztendő hatásai.

A Mr. Porterrel által szelektált portékákban – legyen szó elegáns ingről, pilóták által imádott bőrdzsekiről, laza pólóról, kényelmes kabátról, masszív túracipőről, bármilyen kiegészítőről, netán estélyeken villogó szmokingról – teljes mértékben megtaláljuk a Ralph Lauren DNS-t, hogy aztán különböző alteregókat ölthessünk magunkra a kalandor Indiana Jonestól kezdve az éjszakaiklub-tulajdonoson át a vidéki farmerig.

Ez is érdekelhet:

Az északi vidék visszafogott eleganciájával várja a telet a Massimo Dutti

A spanyol divatház rendre hatásos reklámkampánnyal prezentálja aktuális kollekcióit, melynek forgatókönyve ezúttal értelemszerűen az ősz magával ragadó színeire épül.

(Fotók: Gearpatrol, GQ Magazine, Highsnobiety)

őszi-téli | Mr. Porter | divat | születésnap | kollekció

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom