Close
Ebben a bárban a hangulatunknak megfelelő vizet ihatunk

Ebben a bárban a hangulatunknak megfelelő vizet ihatunk

A dubaji Aqua Water Bar by Luqel csapvizet kínál egy kis csavarral.

A vízbe a német Luqel vízszűrőkre specializálódott cég által tervezett mikroadagoló rendszerrel juttatnak be különböző ásványi anyagokat, így olyan összetételt érnek el, mint ami a csúcskategóriás vízmárkákra jellemző. Mint Roia Jabari, a bár ügyvezető igazgatója elmondta, az italokat víz sommelier-k tervezték, hogy azok mindenféle igénynek és hangulatnak megfeleljenek.

A magas nátrium- és káliumtartalmú Futók mennyországa (Runners Heaven) például azoknak tehet jó szolgálatot, akik sportolásra adják a fejüket a perzselő sivatagi hőségben, míg a Vegán választás (Vegan’s Choice) olyan ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek hiányozhatnak a növényi étrendből.

A vásárlók fél literenként két dirhamért (180 forintért) tölthetik meg a palackjukat, vagy két és fél dollárért vehetnek újrahasználható palackot.

Jabari szerint, bár a vízbárt leginkább a környező Dubai Media Cityben dolgozó öltönyös üzletemberek látogatják, a hely nemcsak a tehetős vendégeket várja. Az első reakciók meglehetősen pozitívnak tűnnek, a bár egy tucatnyi értékelés alapján 4,6 csillagos Google-értékeléssel büszkélkedhet.

A belső tér szintén a vízi témával harmonizál a buborék alakú lámpákkal és a kék és fehér tónusokkal. Ugyanakkor nemcsak vizet, hanem mocktailokat és perzsa ételeket is lehet itt kapni.

Ha a gsztronómia miatt indulnánk Dubajba, erre érdemes vennünk az irányt.

(Forrás: AP News, képek: Getty Images, Unsplash, Luqel Water)

 

ásvány | víz | bár | dubaj | vízbár

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram