Close
Érdeklődés hiányában bezárt Dublin egyetlen alkoholmentes bárja

Érdeklődés hiányában bezárt Dublin egyetlen alkoholmentes bárja

A The Virgin Mary a közösségi médiában jelentette be, hogy ezentúl pop-up bárként üzemel majd.

A The Virgin Mary, Írország egyetlen alkoholmentes bárja 2019 tavaszán nyílt meg Dublinban, hogy személyre szabott, alkoholmentes koktélokat kínáljon a vendégeinek. A kínálatban nulla százalékos sörök, ciderek, és borok mellett még egy különleges kávé is megtalálható volt, amelynek íze és állaga a Guinness-re hasonlított.

A The Virgin Mary túlélte a világjárványt és az enerigaválságot, de az inflációt azonban már nem bírta ki. A Facebook-oldalukon posztolt közleményükben úgy fogalmaznak, hogy a hagyományos vendéglátóhelyüket bezárják, de egy új koncepcióban ismért útnak indulnak. Mobilizálják ugyanis a koktélbárt, hogy

rendezvényeken, fesztiválokon és pop-up helyszíneken tűnjenek fel szerte Írországban.

A bár tulajdonosa a Newstalknak úgy fogalmazott, hogy ugyan nem ment rosszul az üzlet, ám a járvány előtti szintet nem tudták elérni. Ugyanakkor továbbra is úgy vélik, hogy van kereslet az alkoholmentes italokra és ha a célcsoportjuk nem tud elmenni hozzájuk, nekik kell eltalálniuk az emberekhez.

Bár Írországról nem az absztinencia jut az eszünkbe, a Drink Ireland felmérése szerint a Z generáció tagjai lehetnek azok, akik változtathatnak a sztereotípiákon. A Z generáció tagjai ugyanis húsz százalékkal kevesebb alkoholt fogyaszt, mint a millenniumi generáció ivott ugyanabban az életkorban. Számukra érdemes a klasszikus alkoholok mentes alternatíváját kínálni.

(Forrás: Food&Wine, fotók: The Virgin Mary)

írország | koktélbár | alkoholmentes | dublin | bár

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram