Nem akármilyen New York-i otthonnal lepheti meg magát az a vásárló, aki kifizeti a kilencmillió dolláros vételárat, és ha viszonylag gyorsan végez a papírmunkával, máris kezdheti szervezni a lakásavatóval egybekötött karácsonyi összejövetelt – merthogy ez a Lower Manhattan-i lakás korábban többek között erről vált híressé.
A Tribeca negyedben megbújó loftlakás tulajdonosa ugyanis nem volt más, mint a 2016-ban elhunyt amerikai drámaíró, Edward Albee.
A Mansion Global szerint az 1977-ben ide költözött Albee minden évben vendégül látott neves művészeket az évi szokásos karácsonyi partiján – kortyolgatta a nappaliban a forró puncsot például Lauren Bacall és Kathleen Turner is.
További érdekesség, hogy a két emeletet elfoglaló Albee-kuckó épülete korábban sajtraktárként üzemelt.
Az irodalmi vonatkozása viszont igen erős a 14 Harrison Streeten berendezett, három hálószobás, tetőtéri terasszal megdobott lakásnak: több művét is itt, egészen pontosan a konyhában vetette papírra a modern amerikai drámairodalom kiemelkedő alakjai közé sorolható Albee, aki az 1962-ben megjelent Nem félünk a farkastól című művével rúgta be a világhírnév ajtaját. Nem minden idejét töltötte egyébként ebben az igen inspiráló környezetben, az év egy részét általában a monatauki tengerparti házában vészelte át.
Albee odavolt a képzőművészetért, tekintélyes gyűjteményének darabjai közül Vaszilij Kandinszkij és Marc Chagall egy-egy alkotása is ebben a lakásban pihenve lökte az egekbe annak reputációját.
Az író nem szerette a személyiség nélküli lakásokat, így hát nem nagyon lepődhetünk meg az enteriőrön, amely meghagyva az indusztriális jelleget, a vastag gerendáktól kezdve a téglafalakon át a törzsi ereklyékig elég sok mindent magában foglal.
Mégsem tűnik soknak, de azért egyértelműen látszik, hogy igazi művész otthona volt.
Persze ilyen környéken mi másra is lehetett volna számítani, hiszen számtalan híresség és milliomos birtokol ingatlant a Tribeca kerületben (melynek neve a szótagok rövidítéséből áll, és egy háromszöget, pontosabban inkább trapézt alkot a Canal Street, a West Street, a Broadway, a Chamber, a Vesey vagy a Murray Street által határolt területen).
(Fotók: 6sqft.com, Douglas Elliman)
Edward Albee | loftlakás | manhattan | eladó | művész | lakás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!