Egy jól autózható, szuperlátványos országot ajánl a világjáró magyar páros

Élvezi a kalandor életmódot és fülig beleszerett egyik állomáshelyébe Tóth Péter és barátnője, akikről még novemberben írtunk itt, a Roadsteren. A pár lakóautóval vágott neki a világnak, és ha minden jól megy, még hosszú ideig úton lesznek. 

Péterék két hétig járták Montenegró vidékeit északról délre haladva, és durván ezerkétszáz kilométert tettek meg az országban.

"Szinte végig mozgásban voltunk, így tulajdonképpen teljesen bejártuk a kis balkáni gyöngyszemet. Részünkről kiérdemelte ezt a titulust, mert tökéletes választás a magunkfajta természetjáróknak. Kompakt méretének köszönhetően akár egy napon belül lehetőség van megmászni egy igen masszív hegyet, majd egy vadregényes kanyonban végig autózva el lehet jutni egy csodás tengerpartra, ahol a hangulatos óvárosban élvezheti az ember, ahogyan a horizonton lebukik a nap. Mi ennél ugyan lassabban, de annál nagyobb kedvvel fogyasztottuk a látványosságokat" – ad egy kis helyzetjelentést a túráról Tóth Péter.

Az ország mind az öt nemzeti parkját – Biogradska Gora, Lovcen, Lake Skadar, Prokletije, Durmitor – bejárták, és mivel a hegyek nagy szerelmeseinek mondják magukat, utóbbi kettő lett a kedvencük. "Montenegró nagyon jól autózható, szuperlátványos hegyi utak vannak arrafelé. Ajánljuk mindenkinek, aki belekóstolna a balkáni életérzésbe, de azért nem szakadna el teljesen az Európában megszokott, rendezett viszonyoktól."

A montenegrói etapról egy látványos videót is készítettek:

Péter és Cili kalandjait itt lehet követni:

Ez is érdekelhet:

Nem kell túl messzire utazni a világ legdrágább sajtjáért

A pule szamártejből készül, amit csak a Szerbiában és Montenegróban őshonos balkán szamarakból nyernek.

(Fotók: Tóth Péter)

utazás | balkán | road trip | nagy sztori | montenegró

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom