Close
Mostantól minden héten kiveszek egy napot, és nem gondolok a koronavírusra

Mostantól minden héten kiveszek egy napot, és nem gondolok a koronavírusra

Nem arról van szó, hogy homokba dugom a fejem. Csak kiszellőztetem. Már amennyire a négy fal ezt megengedi.

Home office-ban pötyögő újságíróként nem mondhatnám, hogy nehezen dolgozom fel az állandó otthonmaradást, úgyhogy részemről március 13-a óta ketyeg a hivatalos karanténóra, mióta a barátnőm is otthoni munkára ítéltetett. Lassan két hete tart a közös projektünk, melyet kizárólag szükség esetén szakítunk meg: boltba, gyógyszertárba megyünk (lehetőleg egyszerre csak egyikünk), és segítünk egy házban lakó idős néninek bevásárolni.

Az elmúlt hétvégén úgy döntöttünk, kiveszünk egy nap koronavírus-szabadságot.

Nem azért, mert felelőtlenek lennénk, és nem azért, mert nem érdekel minket generációnk talán legkomolyabb erőpróbája. Hanem azért, mert elfáradtunk. Mentálisan.

A munkám miatt egész nap figyelnem kell a hírfolyamot, vagyis óránként cikkek, hírek, fotók, mémek garmada zúdítja rám a járvány következményeinek lehetséges forgatókönyveit, legyen szó gazdasági vagy egészségügyi válságról, de akármelyik platformot is görgetem, előbb-utóbb szembe jön velem valami, ami riadalmat, nyugtalanságot, szorongást okoz. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy akadnak olyanok, akiknek ez most a legkisebb problémájuk, hiszen teszem azt, helyt kell állniuk egy túlterhelt egészségügyi intézményben, vagy elvesztették a munkájukat és azon aggódnak, hogyan alakul a továbbiakban az életük. Az egészben a bizonytalanság a legrosszabb, hiszen fogalma sincs senkinek, meddig tart ez a szörnyűség, mikor állnak talpra azok az ágazatok, amelyek gyakorlatilag egyik napról a másikra összeomlottak. Ha egyáltalán talpra állnak.

Éppen ezért kivettünk egy napot. Nem kapcsoltuk be a tévét, néma maradt a rádió, a félretett mobilt csupán kommunikációra használtuk. Úgy voltunk vele, ha valamilyen létfontosságú bejelentés történik, arról úgyis tudomást szerzünk.

Aznap jelentősen csökkent a telefon képernyőideje, pihent a Facebook, pihentek a híroldalak, és pihent picit a lelkünk is. Sokáig lustálkodtunk az ágyban, megterveztük a hétvégi menüt, ebéd után sziesztáztunk egyet, könyvet olvastunk, virágokat ültettünk, sorozatot néztünk, kiflit sütöttünk (jobban mondva én csak tisztes távolból szemléltem a péküzemmódba kapcsolt kedvesem munkafolyamatát), hosszan elnyújtott, forró fürdőt vettünk.

Jólesett egy napra karanténba tenni az aggódást. A hírek helyett egymásra figyeltünk, sokat nevettünk, felidéztük a legkedvesebb gyerekkori emlékeinket, beszélgettünk a barátokkal és a családdal, eltereltük a gondolatainkat a külvilágról. Egy időre tényleg kikapcsoltuk az agyunkat. Terveink szerint megpróbálunk minden héten legalább egy ilyen napot beiktatni: huszonnégy órára bezárjuk a koronavírust a pincébe, leláncoljuk, és nem engedjük fel. És szívből reméljük, hogy már csak néhány, ehhez hasonló szabadnapot kell kivennünk. Az ugyanis azt jelentené, hogy vége van ennek a rémálomnak.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom