Így néz ki egy egymillió forintos menü a világ egyik legdrágább éttermében

Nick DiGiovanni olyan napot rakott össze magának, amilyet kevesen engedhetnek meg maguknak.

A séfként és youtuberként ismert amerikai híresség egy nap alatt úgy ette végig New York-ot,

hogy először egy egy Michelin-csillagos étterembe ült be, aztán egy kétcsillagosban folytatta, végül egy három Michelin-csillagot kiérdemlő fancy helyen fejezte be irigylésre méltó gasztrotúráját.

Kezdésként a Flatiron negyedben található olaszos Rezdorában reggelizett, ahol leginkább itáliai falatokat tettek elé, majd Manhattan szívében Gabriel Kreuthernél ebédelt. A videóból többek között kiderül, hogy ez a kétcsillagos étterem már teljesen más szintet képvisel – hogy mást ne mondjunk, amíg a helyfoglalással és az iPad-en érkezett menü böngészésével volt elfoglalva, addig a személyzet megfigyelte, hogy jobbkezes vagy balkezes evőeszközöket tegyenek-e az asztalára.

Ahogyan azt elárulta, nem számított rá, hogy egy plázában találja majd a három csillaggal kitüntetett Per Sét, viszont az apró fogásokat tartalmazó, kilenctételes kóstolómenühöz már szépen kiöltözött. Külön kiemelte a fehér szarvasgombás riozottót, plusz a lazacos amuse bouche-ért és az édes krumplis gnocchiért is odavolt.

A videó leírásában olvasható információk szerint összesen 15 ezer dollárjába (5.4 millió forintjába) került a három étkezés.

(Fotó: Getty Images, illusztráció)

new york | video | étterem | michelin-csillagos | menü

FOLYTASD EZZEL

Öt látványos étel, ami otthon is könnyen elkészíthető

Szakértők szerint ekkor kellene vacsorázni

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Így tart ki veled még szeptemberben is a nyár Buda titkos kertjében!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom