Létezik egy egyszemélyes galéria Sanghajban

Hatvan négyzetméteres, kifejezetten egy emberre kialakított galéria mutatja be Sanghajban, milyenek lehetettek az ősemberek mindennapjai a saját maguk által kialakított barlangokban. 

Az utcáról csupán egy íves, kőbe vájt bejárat mutatja, hogy valami izgalomra kell számítani belépés után. Az egyszerű, mégis figyelemfelkeltő homlokzat nagyon fontos volt a készítőknek, ezt pedig a lehető legszebb és legautentikusabb módon oldották meg.

A projekt alakulása közben rá kellett jönnünk arra, hogy a barlang maga nem egy kényszerített formavilág és koncepció, hanem a hely természetéből kell fakadnia

– mondta az Offhand Practice, a barlanggalériát megálmodó építészeti iroda egyik dolgozója.

Odabent szintekre oszlik a tér, ezzel is érzékeltetvén a valódi barlangok kialakítását: nem biztos, hogy sikerült szinteltolások nélkül megalkotni az őskori lakóhelyet, sőt, ez bizonyára nem is volt cél. A padló színezése is változatos, különböző árnyalatokkal játszanak, ezek segítenek imitálni a természetes fényt is, amiből annyira nem sok jut be ide. Amennyi mégis, ahhoz ötletes megoldással jutottak el, hiszen egy barlangban ugye az ablak nem életszerű fényforrás.

Természetesen muszáj volt némi modern megoldáshoz nyúlniuk, ezért lágy, szűrt, melegfényű szpotlámpákat is felszereltek, imitálván az esetleges, lyukakon beszűrődő fényt.

Ez is érdekelhet:

Ilyen a tokiói hotel, ahol az ország legkisebb klubja üzemel

Tokió vibráló, Kagurazaka nevű környékén járunk, a Trunk House nevű szálláshelyen, amit annyira autentikusra alakítottak ki, amennyire csak lehetett.

(Fotók: Dezeen)

shanghai | dezeen | kiállítás | galéria

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom