Csalódniuk kell most a turistáknak, akik az Eiffel-toronyhoz érkeznek

Zárva találják az utazók Párizs legikonikusabb látványosságát.

Az Eiffel-torony dolgozói sztrájkolnak, mert mint az őket képviselő szakszervezetek elmondták, a város alábecsüli a karbantartási költségeket és túlságosan sok jegyet adnak el. Ez pedig nemcsak a személyzetet terheli túl, hanem biztonsági kockázatot is jelent a látogatók és a dolgozók számára egyaránt.

Ez a tábla fogadja az arra járókat

A hírek szerint a dolgozók fizetésemelést követelnek az emelkedő jegyáraknak megfelelően.

December óta ez a második sztrájk az Eiffel-toronynál, amely február 19-én, hétfőn zárt be, és ma, február 20-án, kedden is zárva marad a műemlék hivatalos honlapja szerint, ahol arra is figyelmeztetnek, hogy a sztrájk eéhúzódhat, és február 21-én, szerdán is hatással lehet a nyitvatartásra. Az előrejelzések szerint a műemlék akár az egész héten zárva maradhat. A sztrájk idején a toronyba nem lehet felmenni, azoknak pedig, akik már megvették a jegyüket online, e-mailt küldtek a szükséges teendőkkel.

Bár a nyáron kezdődő olimpia még messze van, a hírek szerint a város számolt azzal, hogy esetleg akkor is lehetnek sztrájkok, és a közszféra dolgozóinak bónuszt ajánlott fel, hogy megakadályozza a munkabeszüntetéseket. A szakszervezetek közös nyilatkozatban szólították fel az önkormányzatot, hogy ésszerűen bánjon a pénzügyekkel, hogy biztosítsa a műemlék és az azt üzemeltető vállalat fennmaradását.

A napokban egy másik olyan sztrájkot is tartanak, ami sok utazót érint, de nem Franciaországban.

(Forrás: TimeOut, képek: Unsplash, Getty Images)

Eiffel-torony | párizs | sztrájk | lezárás

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom