Close
Kezd eltűnni a Michelin-csillagos étlapokról ez az ikonikus étel

Kezd eltűnni a Michelin-csillagos étlapokról ez az ikonikus étel

Példátlan válság sújtja Franciaország kulináris ékszerét, a libamájat.

A hónapok óta tartó madárinfluenza-járvány már tönkretette az ország baromfiiparát, most pedig az ország legnagyobb büszkeségei közé tartozó Michelin-csillagos éttermeket fenyegeti.

Egy hónapja kezdődött, hogy kevesebb libamájhoz jutottunk, ezen a héten pedig már nem kaptunk semennyit”

mondta Pascal Lombard, a Le 1862 tulajdonos-séfje, akinek étterme Les Eyzies városában, épp a járvány egyik epicentrumában található.

Les Eyzies

Az országban tizenhatmillió baromfit kellett megölni a járvány 2021 novemberi kitörése óta, ami példátlan mennyiségű veszteséget jelent Franciaország életében. A francia libamájtermelés várhatóan akár felére is csökkenhet idén, mivel a pandémia az ország libamájtermelőinek mintegy nyolcvan százalékát érinti.

A madárinfluenza szinte minden évben eléri Európát az őszi és tavaszi vonulási időszakban.

2021 októberében az Unió egész területén kimutatták, így Spanyolországban, Belgiumban, Bulgáriában és Magyarországon is derül ki az Európai Bizottság legfrissebb, a járványról szóló jelentéséből. Mivel a kontinens jelentős libamájtermelő országai mind válsággal néznek szembe, a hiányt importból sem lehet pótolni.

A járvány megfékezésére ugyanazok a stratégiák alkalmazhatók, mint a Covid-esetében: a karantén, az oltás és a monitorozás.

A madarak vonulási útvonalain található baromfikat bezárják, ehhez viszont csökkenteni kell az állományokat, hogy mindannyian elférjenek. Jelenleg kétféle oltás klinikai tesztjei zajlanak, ezek a vakcinák legkorábban 2023-ban lesznek elérhetők.

Idén tavasszal a járvány Franciaország két kulcsfontosságú baromfitenyésztési területét, a Pays de la Loire régiót és Périgord-t is sújtotta. Előbbin tenyésztik a francia májpástétom-ipar kacsáinak és libáinak hetvenkét százalékát.

Mint Marie-Pierre Pé, a libamájtermelők szakmaközi bizottságának igazgatója elmondta,

idén jobban kell osztozniuk egymással a franciáknak a csemegén, így valószínűleg kisebbek lesznek a kiszerelések is.

Eközben Lombard új ételek kifejlesztésén dolgozik, hogy pótolja a libamáj hiányát. Mint mondja, a háború és egyéb tényezők hatására nemcsak a libamáj, hanem más termékek is eltűnhetnek az étlapjukról, és a rendelkezésükre álló termékekkel kell alkalmazkodniuk a változásokhoz . “2022 a kicsit több zöldség és kevesebb hús éve lesz.” – mondta.

A jelenleg élelmiszerválságot már egy másik étel is megsínylette, szerencsére azonban még így is van miből válogatnunk akkor is, ha hétköznapi ételek Michelin-csillagos változatára vagyunk kíváncsiak.

(Forrás: CNN, képek: Unsplash, Pixabay, Getty Images)

májpástétom | válság | élelmiszerválás | madárinfluenza | francia konyha

FOLYTASD EZZEL

Letarolta Spanyolország és Portugália a Michelin-t

Ennek a konyhai trükknek hála soha többé nem kell hámoznunk a burgonyát

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram