Magabiztos nőknek szánt kollekcióval érkezik meg a nyárra az Émé

Egyszerre kozmopolita és hazai, feminim, magabiztos és légies. Laura Berger kortárs alkotásai által inspirált, Mild Steel névre hallgató kollekcióval jött ki az Émé, melyben felszínre hozzák a belső szépséget, a nőiességet, a nők ősi erejét, egységét, a finom, érzékeny lelkületet. 

A művésznő látásmódja, mondanivalója és az Émé nő között alapból számos párhuzamot lehet felfedezni, a tervezők pedig Laura alkotásainak hatására még erőteljesebben szerették volna hangsúlyozni a nőt. Úgy tűnik, sikerült.

A ruhákat olyan magabiztos nőknek tervezték, akik merik vállalni önmagukat.

Legfőképp a belső értékeket szeretnék kidomborítani, amihez nem feltétel a tökéletes külső, hiszen úgy gondolják: a tökéletesség az önmagunkkal való harmóniában rejlik. A művésznő alkotásai is ezt a fajta egységet hivatottak bemutatni, kortól és bőrszíntől függetlenül.

Szabásvonalaikkal a nőiességet emelik ki. A rétegek a női test sziluettjeiből kiragadott-, valamint apró geometrikus formák kombinációjából állnak.

Ahogy Laura az alakok sokaságával alkot egységes képet, az Émé a rétegződéssel, applikációkkal, a formák és felületek különbözőségével hozza létre azt.

Színeket tekintve a női lélek kerül előtérbe. Ahogy Berger képein is, pasztellszínekkel mutatják be a nők anyai, finom, érzékeny oldalát, emellett megjelenik az erőteljes fekete, mely felhívja a figyelmet a nőkben rejlő erőre. Az örök ragyogásról sem feledkeztek meg, és egy kis csillogást is belecsempésztek az egyes darabokba.

Varga Zsófia és Pákozdi Alexandra nagyvárosi nő-inspirálta márkája 2013-ban született. Egy általuk megálmodott nőideál ihleti őket, akit az Émével azonosítanak. Émé egyszerre vagány és bájos, tele van ambícióval, ugyanakkor lágysággal és romantikával – ezért kapnak kiemelt szerepet minden kollekciójukban az ellentétek.

Fő inspirációforrásuk a nagyvárosi hangulat és a természet lágyságának kontrasztja.

Karakteres és emlékezetes darabokat igyekeznek alkotni úgy, hogy jól kombinálhatóak és kényelmesek legyenek, kiegészítsék és kiemeljék viselőik személyiségét, valamint magabiztosságot kölcsönözzenek számukra.

Ez is érdekelhet:

Tomcsányi Dóri felveszi a kesztyűt a fast fashion üzletházakkal

Ő az év divattervezője, a Women of the Year 2018-as győztese. Tanít a MOME-n, a kortárs festők és az utazások inspirálják, strandröpiben pro, folyamatosan kooperál, most épp megtervezte az új mekis formaruhát. Tomcsányi Dóri-portré.

(Fotó: Ajkai Dávid, styling: Horváth Johanna, smink: Kovács Viktória, haj: Hevesi Krisztián, modell: Lora@thediarymanagement)

Mild Steel Collection | Émé | kollekció | női | Laura Berge | divat

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Íme, Dubaj másik oldala, amibe nagyon könnyen bele lehet szeretni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom