Exkluzív titkok és luxusélmények – Így változott meg a hazai repülés az Emirates-nek köszönhetően

A légitársaság másfél millió utast és több mint hetvenhétezer tonna rakományt szállított egy évtized alatt a magyar főváros és a közel-keleti metropolisz, Dubaj között, hozzájárulva ezzel a magyar turizmus és kereskedelmi kapcsolatok bővüléséhez.

Tízéves évfordulóját ünnepli az Emirates, ennyi ideje kapcsolja össze Budapestet a világgal. A légitársaság 2014-ben indított először járatokat a magyar fővárosba, és azóta több mint másfél millió utast szállított.

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága naponta közlekedő járattal köti össze a magyar utasokat Dubajjal, amelyhez szélestörzsű Boeing 777-es repülőgépeit használja. Az Emirates kiterjedt, több mint száznegyven célállomásból álló hálózata számos továbbutazási lehetőséget kínál Ázsiába, a Közel-Keletre, Afrikába, Ausztráliába, valamint a Csendes- és az Indiai-óceán térségébe. A szélestörzsű repülőgépek kapacitásának és az Emirates folyamatos budapesti járatainak köszönhetően jelentősen megnőtt a nemzetközi látogatók száma is, akik

felfedezhetik Magyarország páratlan szépségeit.

“Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy 10 éve repülünk Magyarországra, és nap, mint nap bizonyíthatjuk, hogy a repülés lehet jobb. Hálásak vagyunk a több mint 1,5 millió utasnak, aki bennünket tüntetett ki bizalmával. Szeretnénk köszönetet mondani partnereinknek, elkötelezett munkatársainknak és a repülőtéri hatóságoknak, akik lehetővé tették számunkra, hogy elérjük ezt a mérföldkövet. Magyarország az Emirates hálózatának nagyon fontos része, mi pedig innovatív termékeinkkel, világszínvonalú szolgáltatásainkkal és kiterjedt globális hálózatunkkal az elkövetkező években is arra fogunk törekedni, hogy a legmagasabb utazási élményt nyújtsuk utasainknak" – mondta Horváth Gábor, az Emirates magyarországi Country Managere az évforduló kapcsán.

„Örömmel ünnepeljük ezt a mérföldkövet az Emirates légitársasággal, amely úttörő szerepet játszott abban, hogy Budapest és Magyarország kapcsolatait erősítse Dubajjal, a Közel-Kelettel, Ázsiával és Ausztráliával. Izgatottan várjuk, hogy a következő években és évtizedekben további mérföldköveket ünnepelhessünk együtt” – tette hozzá Ritter Máté, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője.

Tíz év - tíz mérföldkő

Az Emirates magyarországi járatai továbbra is élénkítő hatással vannak az ország kereskedelmére, üzleti kapcsolataira és turizmusára. Az elmúlt évtizedben a légitársaság jelentős mérföldköveket ért el, ezek közül a tíz legfontosabb:

1. 2014 óta több mint másfél millió utast szállított az Emirates Budapest és Dubaj között.

2. Közel hétezer oda-vissza járatot üzemeltetett, amelyek a jól megválasztott menetrendnek köszönhetően könnyedén összekapcsolták Budapestet a légitársaság kiterjedt globális hálózatával.

3. A járatot kezdetben az Airbus 330-as típus szolgálta ki, ám a nagy kereslet miatt 2015 decemberétől már a háromszázhatvan férőhelyes Boeing 777-300ER típus közlekedik a Budapest-Dubaj útvonalon, amely elsőként kínált a magyar piacon First Class utaskabint a magyar fővárosból induló járaton.

4. Zökkenőmentes dubaji átszállással tett elérhetővé 80 ázsiai, afrikai és ausztrálázsiai célállomást, köztük a népszerű Maldív-szigeteket és Bangkokot.

5. Több mint hetvenhétezer tonna árut szállított a két nagyváros között, egyszerű hozzáférést biztosítva a gazdasági szereplőknek új, nemzetközi exportpiacokhoz.

6. Az elmúlt évtizedben a főbb exportáruk közé a gyógyszerek, a romlandó élelmiszerek és az autóalkatrészek tartoztak, amelyeket a legfontosabb exportpiacokra, többek között az Egyesült Arab Emírségekbe, Indiába, Kínába, Ausztráliába és Szaúd-Arábiába szállítottak. A legjelentősebb importáruk a gépalkatrészek, az elektronika, a gyógyszerek, a bőráruk, valamint a friss gyümölcsök és zöldségek voltak.

7. Az Emirates-Group kétszázkilencvenhat magyar állampolgárt foglalkoztat, köztük kétszáztizenegy légiutas-kísérőt és nyolc pilótát.

8. Több mint nyolcvanezer magyar állampolgár regisztrált az Emirates Skywards, az Emirates és a Flydubai díjnyertes hűségprogramjába.

9. Összesen tizenkét magyar film érhető el a légitársaság díjnyertes fedélzeti szórakoztató rendszerén, az Ice-on, amely több mint 6500 szórakoztató csatornát kínál az utasoknak.

10. 2014 óta működik az Emirates budapesti ügyfélkapcsolati központja, amely Dubaj után a légitársaság harmadik legnagyobb szolgáltató központja, és jelenleg több mint száz munkavállalót foglalkoztat.

(Fotók: Emirates)

utazás | repülés | érdekességek | magyarország | emirates

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom