Jöhet egy magánrepülős szafaritúra hatvanhat millióért?

A három dél-afrikai országot érintő utazáshoz még az Emirates magánrepülőgépe is jár.

Az Emirates és a Roar Africa új közös projektet dolgozott ki három évvel azután, hogy meghirdették első közös útjukat. Most a világ legdrágább magánrepülőgépes szafari túráját álmodták meg, amelyre csupán tízen jelentkezhetnek.

A „Sand, Sea & Safari” névre keresztelt ultraexkluzív utazás Namíbiát, a Dél-Afrikai Köztársaságot és Madagaszkárt járja be tizenhét nap alatt.

A dubaji Bvlgari Hotelből indul a kaland, így az utazók garantáltan kipihenten vághatnak neki a szafaritúrának. Onnan egyenesen a namíbiai sivatagba repülnek, ahol három napot töltenek a Sossusvlei Desert Lodge-ban.

Ezután Fokváros következik, ahol olyan fakultatív programokon vehetnek részt, mint a hőlégballonozás, vagy a ginkóstolás, de lehetőségük nyílik arra is, hogy

bejárják a Robben-szigetet, Nelson Mandela egykori börtönét is.

Onnan egy varázslatos borvidékre utaznak, majd jöhet egy szafari Singitában, hogy aztán

a bő kéthetes kaland Madagaszkár csodálatos természeti környezetében érjen véget.

Az egyes úti célok között a résztvevőket az Emirates egyik magánrepülőjével szállítják, ahol a hagyományos ülések helyett tíz privát lakosztály várja az utasokat zuhanyzóval, mosdóval, közösségi térrel és külön étkezővel.

Az epikus utazásra azonban várni kell, ugyanis csak 2024-ben indul a nem mindennapi szafari. A nagy kaland iránt érdeklődőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, az exkluzív program ára százhatvanháromezer dollártól, vagyis körülbelül hatvanhat millió forinttól indul.

(Forrás: RobbReport, fotók: Emirates, Ellerman House, Delaire Graff Wine Estate)

namíbia | szafari | emirates | madagaszkár | dél-afrikai köztársaság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom