Emlékszel, hogy régen mekkora durranás volt a blogolás?

Igen, tudjuk, hogy az internet elterjedésének hajnalán még minden nagy számnak tűnt, ami most már teljesen hétköznapi, de talán nincs olyan ember, aki vissza ne emlékezne számára igazán emlékezetes blogokra. Pedig a korábbi verziók még meg sem közelítették a mostani változatokat. Nem csoda hát, ha minden marketingguru arra próbál rávenni, hogy legyen céges blogod.

Egy folyamatosan frissülő blog, ahol valódi tartalmat és értéket szolgáltatnak a bejegyzések, aranyat ér. Mai cikkünkben ennek eredtünk utána.

Mire alkalmas egy céges blog?

Először is szeretnénk leszögezni, hogy jól tudjuk, nem mindenkiben van meg az az írói véna, az a bizonyos plusz, amitől szórakoztató, tartalmas és jól felépített írásokat adhatna ki a keze közül. Ugyanakkor épp erre van a Klikkmarketing tartalomkészítési szolgáltatása: leveszi a terhet a válladról!

De térjünk csak vissza arra, hogy miért érdemes hétről hétre újabb tartalmakkal előrukkolni. (Itt fontos megjegyezni, hogy nem lehet csak úgy “bármivel” kiszúrni az emberek szemét, hiszen hamar elveszítik az érdeklődésüket a blogod iránt, ha érdektelen, semmitmondó tartalmakat jelentetsz meg.)

Túl azon, hogy bepillantást engedhetsz a kulisszák mögé, vagy akár edukálhatod is a célközönségedet, még akár előrébb is kerülhetsz a Google találati rangsorában. Sőt, sok egyéb más “fegyvert” is a kezedbe ad, hiszen a komplett online marketingedet is rá tudod építeni. Mutatjuk, hogy hogyan!

Egy blogbejegyzés ezer élete

Jó, persze, nem pontos az ezer, de hogy úgymond sok bőrt le lehet nyúzni egy cikkről, az biztos.

  • Beépítheted például a hírlevél marketingedbe.
  • Készíthetsz belőle YouTube videót, ha elég bátor vagy.
  • Megjelentetheted a közösségi média felületeiden: akár storyban, akár külön posztként, de semmiképp se feledkezz meg a linkekről!

Persze ez ennél jóval bonyolultabb, így például mindenképpen megéri vezetni egy tartalomnaptárat, amibe felírhatod, hogy mikor, mit, milyen formában osztasz meg. Így garantáltan nem lesz keveredés, illetve a témákat is átláthatóan vezetheted, ezáltal még csak nem is fogod ismételni önmagadat.

Jó, jó, de ki írjon?

Mondhatnánk, hogy blogot írni bárki tud, hiszen a blogolás hajnalán is írt boldog-boldogtalan, csakhogy egy jó céges blogbejegyzést, pláne olyat, ami SEO és vevőszerzés szempontjából is megállja a helyét, nem is olyan egyszerű.

Éppen ezért sokan, hogy elkerüljék a kínlódással és gyötrelemmel teli perceket, olyan szakértőket bíznak meg, mint a Klikkmarketing csapata. Ha tehát úgy érzed, hogy nem a te világod a cikkírás, akkor se nyúlj a ChatGPT felé, mert a Google nem fogja díjazni, nézz inkább alternatív megoldások után! Ilyen lehet akár egy külön szövegíró vagy egy marketinges cég, aki vállal szövegírást is. Hogy neked melyik jön majd be jobban, azt csak te fogod tudni!

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom