Az erdőfürdés az új El Camino, avagy sétálj a fák között, hogy jobban élj

A következő életmódtrend Japánból jön, és első pillantásra hasznosabbnak tűnik, mint a CD-lejátszó, Godzilla, a J Pop és a tamagocsi együttvéve.

Minden 1982-ben kezdődött,

amikor a Japán Mező- Erdő- és Halgazdasági Minisztérium megalkotta a sinrin joku kifejezést, amely szó szerint erdőfürdést jelent, de talán világosabb, ha egy erdő atmoszférájának átéléseként fordítjuk le. 2004-ben megalakult az Erdők Terápiás Hatásának Egyesülete, és azonnal nagyszabású kísérletbe fogtak: két éven keresztül kétszáznyolcvan személy részvételével huszonnégy japán erdőben vizsgálták az erdei és a városi környezet hatását a szervezetre. A kísérletet vezető egyetemi csoport nem túl meglepő módon kimutatta, hogy egy erdei séta stresszcsökkentő hatású az emberre, és egyéb pozitív következményei is vannak.

Az eredményt nem nevezhetjük sokkolónak, de a Csiba egyetem kutatói számokkal is alátámasztották a felfedezéseiket, és mivel a japán néplélek DNS-ének része a rend, az átláthatóság és a tisztaság szeretete, a sinrin joku évről évre népszerűbbé vált, és az erdőkben flangálás és kirándulás terápiás pluszjelentéssel gazdagodott.

„Fiziológiai-antropológiai szemszögből nézve, az emberiség az elmúlt ötmillió év java részét természetes környezetben élte. Ennek megfelelően fiziológiai funkcióik a legjobban a természetes környezethez illeszkednek.”

Részlet a Kagava Takahide és társai által végzett tanulmányból

El camino a fák között

A 2000-es évek közepén hasonló szervezetek alakultak az egész világon, erdőterápiás szövetségek, egyesületek működnek Észak-Amerikában, Európában, Ausztráliában. Los Angelestől az Andokig erdőterápiás guide-ok jelentek meg, akik egyéni és csoportos túrákat vezetnek, és segítenek ráhangolódni a természetre a városi labirintusaiban bukdácsolóknak. A Természet- és Erdőterápia Egyesületet Amos Clifford 2012-ben alapította meg, eddig százharminc okleveles erdőterapeutát képzett ki tizenegy országból. Japánban és Koreában az erdőterápiás kurzusokat több egészségbiztosító is fedezi.

Az erdőterápiás tápláléklánc csúcsán természetesen a japánok ülnek, az Okutamában működő Jamano Furuszato Erdőterápiás Központjuk például a trend NASA űrközpontja.

A Mitake-hegyet ölelő erdőben működő centrum a Tokugava sógunátus (1600-1660) alatt létrehozott kereskedelmi útvonal, a Nakasendo közelében helyezkedik el, egykor ez az 534 kilométeres ösvény kötötte össze Tokiót és Kiotót. Napjainkban kedvelt túraútvonal, amely festői kis falvak között halad át, ahol hagyományos ryokanokban, útszéli fogadókban várják a vándorokat. Az erdőterápiás központ vezetésével a résztvevők az átlagban háromnapos sessionök során erdei jógázhatnak, kipróbálhatják a fazekasságot és megtanulhatják a japán tésztakészítés csínyját-bínját, és persze sok időt töltenek erdei sétákon is.

Ez nem túrázás, kérem szépen

Az erdőterápia evangélistái szerint az ő mozgalmukat nem szabad összekeverni a túrázással. A hiking célja az, hogy az ember eljusson A pontból B pontba, míg a sinrin joku meditáció a fák között, amely során az ember igyekszik mind az öt érzékszervét használni.

A titok a mély lélegzetvételekben rejlik, alkalmanként pedig érdemes leülni, megállni és elmerülni a táj látványában, megérinteni fákat, a mohát

– ahogyan egy argentin guide fogalmazott.

Itthon még nem jár ezen a szinten a történet, mi egyetlen egy erdőterapeutára bukkantunk: Pap Ildikó pszichológus a budai hegyekben vezet egyéni beszélgetéseket, melyek „az erdőben sétálva zajlanak, hogy segítsenek ellazulni. Mozgás közben természetesebbek vagyunk, könnyebben oldódik a hangulatunk, könnyebb megosztani az érzéseinket, gondolatainkat”.

Az offline az új luxus

Az említett japán kutatás megállapította, hogy azoknak az embereknek, akik erdőben sétáltak, két óra alatt 16 százalékkal alacsonyabb volt a kortizolszintjük, mint azoknak, akik városban közlekedtek, az ilyen számok pedig segítenek abban, hogy az erdőterápiára nem csak trendy buzzwordként tekintsünk.

És mielőtt legyintenénk, arról sem árt megfeledkezni, hogy az urbanizáció hatásaként az ember egyre inkább egy barlanglakó lénnyé válik, aki csak akkor mozdul ki a lakásából, ha nagyon muszáj, és valamiféle kötelessége úgy kívánja. (Egy átlag amerikai esetében a beltérben töltött idő aránya 87 százalék).

Nem nehéz észrevenni, hogy a hasonló trendek mögött nagyon határozott vágy bújik meg, ez pedig az, hogy lekapcsolódjunk a rendszerről. Az információs forradalomnak köszönhetően a folyamatos online állapotában létezünk, az okostelefon az agy és a psziché heroinja, és az emberiség egyelőre vesztésre áll az újfajta függés elleni háborúban.

A jóga, a mindfulness mozgalom, a hosszútávfutás, a softabb hygge, a lagom és az erdőterápia is mind ugyanannak az elkeseredett keresztesháborúnak a különböző ütközetei: vissza akarjuk szerezni önmagunkat, a lelkünket, egyfajta egészséges egyensúlyt, hogy többek legyünk, mint a Facebook-feedünket ész nélkül görgető zombik.

Ha szerencsénk van, sikerül kicsit kiszakadnunk a mátrixból, és miért ne történhetne meg ez egy erdőben?

hiking | egészség | életmód | japán | erdőterápia