Eredményesen a matekkal már a gimi első évében is!

A legtöbb szülő bizakodással vág bele gyermeke középiskolás éveibe. Reméli, hogy a sok újdonság változást, fejlődést eredményez gyermeke életében, segít leküzdeni tanulási nehézségeit, motiváltabb lesz. De sokszor azt tapasztaljuk, hogy a növekvő lexikális terhek súlya alatt a középiskolában még nehezebb megállnia a helyét, és ez különösen igaz a reál tantárgyakra, azon belül is a matematikára.

 

Megoldás: az interaktív tanfolyam!

 

Azonban, ha idejekorán elkezdjük az általános iskolai hiányosságok pótlását, és mellette segítjük a gyermeket az új anyagok megértésében, gyakorlásában, akkor az elkeseredés helyett a sikerélmények egész sora jellemzi majd a mindennapjait. Ebben nyújt hathatós támogatást a GOMATEK matektanfolyama 9. évfolyamosoknak, amelyben a tinédzser felmérheti, hogy melyek azok a típusfeladatok, ahol hiányosságai mutatkoznak, illetve azontúl, hogy pótolja ezeket, a gimis első év tananyagát naprakészen át tudja tekinteni, meg tudja érteni.

 

A GOMATEK oldal és az interaktív tanfolyamok készítője bármikor elérhető, hogy segítséget nyújtson, ha kérdés merül fel az online tananyaggal kapcsolatban. Szülőként látni fogjuk, hogy a kamaszunk nemcsak könnyebben fogja venni az akadályokat és lelkesebb lesz, de még jobb jegyeket is hoz majd haza az iskolából.

 

A hiányosságok pótlásának fontossága

 

A matematika egy olyan tantárgy, amely az alapoktól indulva teljes mértékben egymásra épül. Így akinek már problémái voltak akár általános iskola alsó tagozatban, az felsőre valószínű még nagyobb hiányosságokkal küzd, amit magával visz a középiskolába. Kilencedikben indulnak a problémák, amelyek aztán a 11-12. évfolyamra tetőznek. És ha netán nem csupán sima érettségit kell tenni matematikából, hanem emelt szintű vizsga kell belőle, akkor szokott jönni az összeomlás.

 

Ezt megelőzendő a GOMATEK interaktív tanfolyamai révén már 9. osztálytól rendelkezésre áll a hiányosságok pótlásának a lehetősége, és a tanulás ily módon folyhat tovább akár egészen érettségiig, ha arra mutatkozik igény. Sőt, ha nem elegendő a diák számára a tanfolyami mennyiség, akkor további magánórák igénybe vételére is mód van.

 

A gördülékenység fokozása

 

Egy ilyen online matektanfolyam nem kizárólag a hiányok pótlása szempontjából előnyös. A matek szintén egy olyan terület, amelyet ha valaki gyakorol, egyre jobb lesz belőle. Ezért minél több időt tölt el a tanuló a feladatok megoldásával, annál jobb lesz belőle. Továbbá időt, energiát takaríthat meg a későbbiekben, amelyet másra is tud fordítani, vagy csak egyszerűen időben be tud fejezni minden feladatot, valamint majd az érettségit is. Ráadásul olyan tudás birtokában lesz, amelyre tud építkezni a későbbiekben, akár egy egyetemen vagy munkahelyen.

 

Nem utolsósorban meg kell említeni a dolgok mentális hátterét is, ugyanis az egyre több gyakorlással egyre több sikerélmény fogja érni a gyermeket, így sokkal magabiztosabb lesz, nő az önbizalma, és ez kihat az élet megannyi területére.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Csak magas minőségű eszközökkel és játékokkal érdemes a kisbabát körülvenni

Ablakszigetelés: a kulcs az energiamegtakarításhoz

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom