Erre az öt helyre nagyon kíváncsiak vagyunk

Szétnéztünk a nagyvilágban, és kerestünk néhány úti célt, ahová szeretnénk egyszer eljutni. Néhány hónapot még biztosan várnunk kell a gép indulásáig, de addig is, tervezgetünk és álmodozunk. Mégpedig ezekről a helyekről. 

Batumi, Grúzia – A grúz Vegas

Grúzia leggazdagabb városa. A Fekete-tenger partján afféle keleti Las Vegasként tündököl a kevésbé fősodorban lévő grúz riviérán. Rendezett tengerparti sétányáról elérhető a naponta egyszer törkölypálinkát lövellő Csacsa-torony, de ha már magasélet, a központból a pár éve felújított kabinos felvonóval fel lehet menni a város melletti hegyre.

A híres Renegade teafarmot sem szabad kihagyni, ahová egyébként ellátogatott már a teafajtákkal meghitt barátságot ápoló Zhao Zhou-alapító Tálos Gábor is.

Siargao, Fülöp-szigetek – Ilyen volt régen Bali

Érintetlen paradicsomsziget a nagy Manilától délkelet felé. Igazi szörfös zarándokhely, a Fülöp-szigetek hullámfővárosa címet aggatták rá. Bevásárlóközpontokat vagy gyorséttermeket hiába keresünk ott, és a tömegközlekedésre sem lehet építeni.

Június és október között megszállják a szörfdeszkások, ezt az időszakot leszámítva egyébként nem annyira zsúfoltak a vakítóan fehér strandhomokkal megszórt partjai. Siargao nagyjából azt adja, amit Bali tudott úgy harminc évvel ezelőtt.

Merida, Mexikó – Azt tudja, amit a fény városa

Mexikó Párizsaként is emlegetik a lelkes helyiek a Yucatán-félsziget legnagyobb városát. Kissé talán túlzásnak tűnhet a dicséretes jelző, de tény: számtalan elegáns épületben gyönyörködhet arrafelé a látogató. És persze nagyszerű kiindulópont a térség maja romvárosainak felfedezéséhez is.

Meridáról azt állítják, hogy minden keveréke, minden jelen van. Újhullámos művészet, napfény, zene, történelem, és természetesen az egyre markánsabb mexikói gasztronómia – hogy az utóbbit teszteljük, a Los Almendrosban érdemes asztalt foglalni.

Yamba, Ausztrália – Ausztrália kvintesszenciája

Viszonylag ritkán kerül szóba, ha Ausztráliára gondolunk, pedig az alig több mint hatezer lakosú Yambát megválasztották már a déli kontinens legjobb városának is.

Új-Dél-Wales minden tekintetben Instagram-pozitív helye, amelyet elsősorban a szörfösök tettek fel a térképre.

Akiket nem hoznak lázba a homokos tengerpartok és a csapkodó hullámok, azoknak a helyi gasztroszcéna legjobbjait ajánljuk. Ilyen például a merész Karrikin, ahol hagyományos ausztrál ételek landolnak a tányérokon. Igen, kenguru is.

Pokhara, Nepál – A Himalája lábainál

Pokhara mindent fantasztikus fekvésének köszönhet. A hófödte hegyektől a szubtrópusi erdőkig terjedő eklektikus élménycsomagot ad, nyugodt tavakkal és zöldellő partokkal, így hát nem meglepő a népszerűsége.

A szállodákkal, éttermekkel, bárokkal és üzletekkel körülvett Phewa-tó még ebből a környezetből is kiemelkedik; a gyönyörű tó közepén lévő kis szigeten épült egy Barahi Bhagwati istennőnek szentelt templom, ahol gyakran szertartásokat is tartanak.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

utazás | tippek | külföld | 5 hely | bakancslista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom