Olaszország riasztás előtti fokozatra emelte a készültséget vulkáni tevékenység miatt

Nemcsak Izland készül vulkánkitörésre, Szicíliában is figyelmeztetést adtak ki.

A több mint háromezer méter magas Etna egyik délkeleti kráterből pénteken hajnali fél ötkor kezdett kilövellni az izzó láva. Az országos geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) mérései szerint a kitörés erőssége közepes és erős között mozog.

Az Etna egy korábbi kitörése

 

A vulkáni aktivitást a helyiek is érzékelték, beszámolóik szerint az Etna "felmordult", és a sötétben Cataniából jól látszott az ég felé törő tűzpiros lávanyelv.

Az Etna egy korábbi kitörése

Európa egyik aktív vulkánja november 12-én ébredt fel ismét, és azóta szünet nélkül köpködi ki magából a lávát, hamut és a füstöt. A hajnalban kezdődött vulkanikus tevékenység azonban az utóbbi tizenkét nap legerősebbje volt, így a helyi katasztrófavédelem riasztás előtti készültséget rendelt el.

A vulkán csúcsának környékét lezárták a látogatók előtt, és egyeztetést tartottak a térség polgármestereivel.

A következő órákban jelentős mennyiségű hamu fedheti be a környékbeli városokat és településeket, de Catania repülőtere egyelőre akadálymentesen működik. Az izzó láva ugyanakkor lenyűgöző látványt nyújt, amit fokoz, hogy az Etnát napok óta fehér hótakaró fedi.

Eközben az izlandi Reykjanes-félszigeten is bármikor kitörhet a vulkán.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

olaszország | szicília | riasztás | vulkánkitörés | etna

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom