Léteznek olyan városok, amelyeknek minden adottságuk megvan ahhoz, hogy népszerűvé váljanak, mégis meg tudják őrizni autentikus mivoltukat. Az írországi Mayo megyében található Westport pontosan ilyen.
A gyönyörű, rendezett várost 2012-ben Írország legjobb lakóhelyének választották, emellett három alkalommal is elnyerte a rendezett írországi városok versenyének első díját.
Mindezek ellenére a turisták gyakorlatilag nem is tudnak róla.
A város fölé magasodó Croagh Patrick, Írország „Szent Hegye” mindössze nyolc kilométerre fekszik Westporttól. Jellegzetes, kúpszerű csúcsa uralja a Clew-öböl panorámáját, és évente zarándokok, valamint túrázók ezreit vonzza. Július utolsó vasárnapján például hagyományosan rengetegen vállalkoznak a megmászására, hogy aztán részt vegyenek a csúcson található kápolnában megtartott misén.
Akik inkább a nyugodtabb kikapcsolódást keresik, azok bent a városban is bőven találnak látnivalót. A városközpont mutatós, a Carrowbeg folyó mentén pedig fákkal szegélyezett sétányok és kőhidak teszik extrává a környezetet. A település feltűnően tiszta és rendezett, ami kivételes életminőséget biztosít.
Westport híres még pörgős pubkultúrájáról. Az olyan legendás helyek, mint a Matt Molloy’s, a MacBride’s, a Porter House vagy a JJ O’Malley’s rendszeresen hagyományos ír zenei estek házigazdái,
Szép időben érdemes lesétálni a Quay mentén egészen a The Pointig, ahol a helyiek (megfelelő hőmérsékleti viszonyok esetén...) a sekély vízben úszva vagy a parton beszélgetve töltik a napot. Sokan azért a városközponton túl is felfedezik a környéket. A Clew-öbölről egy helyi mondás úgy tartja, hogy „az év minden napjára jut egy sziget”. Bár ez költői túlzás, a valóságban is mintegy 120 sziget és számtalan kisebb sziklaképződmény található a térségben. Ezek közül a Clare-sziget a legnagyobb, ami látványos formájával már messziről magára vonja a figyelmet. A Roonagh mólóról induló rövid kompút során elérhető sziget különösen népszerű a természetjárók és a madármegfigyelők körében.
A kalandvágyóbbakat Inishturk várja, melyet a helyi turisztikai hivatal „egy kis darab paradicsomként” emleget. Aranyló homokos strandjai, természetes tengeri lagúnája, drámai sziklafalai és ritka növényvilága valóban nem mindennapi látnivaló.
Westport sokak szerint Írország egyik legszebb helye. Nem véletlen, hogy a város rajongói újra és újra visszatérnek – és csendben remélik, hogy még sokáig meg tudja őrizni különleges hangulatát.
(Forrás: Mirror, fotók: Getty Images)
westport | legszebb | szép | írország | alig ismert | rendezett
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Kiderült, hol nyaralnak a sztárok, néhány úti cél meglepően elérhető áron várja a turistákat
Túl gyors, túl merész, mégis turisták ezrei zarándokolnak el ezért a liftért
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!



