Európa idén különösen népszerű és egy új trend is megerősödni látszik

Az európai utazások iránti nagy kereslet pozitívan érintette a Marriott és a Hilton második negyedévét.

Mint Leeny Oberg, a Marriott pénzügyi igazgatója elmondta, a szobánkénti bevételek Európában lettek a legnagyobbak a régiók közül, melyekben jelen van a hotellánc, és még a 2019-es szintet is meghaladták, január óta 57 százalékkal emelkedve.

Chris Nassetta, a Hilton vezérigazgatója is egyetért azzal, hogy az európai bevételek meghaladták a 2019-es szintet, ugyanakkor hozzátette, hogy az üzleti és csoportos utak iránt is nőtt a kereslet, különösen az Egyesült Államokban és Kanadában. Mint elmondta, az amerikai üzleti utazások szobánkénti bevétele júniusban rekordot döntött.

A Marriott vezérigazgatója, Tony Capuano azt mondta, hogy júniusban a hotellánc amerikai és kanadai, csoportos foglalásokra vontakozó szobánkénti bevétele csak egy százalékkal volt kevesebb, mint 2019 júniusában. Ugyanakkor hozzátette, hogy az üzleti utazások iránti kereslet mérsékeltebb ütemben növekszik.

Nassetta és Capuano is említett ugyanakkor egy érdekes trendet, méghozzá az utazások üzleti és szabadidős karakterének keveredését.

A cég utazásszervezői gyakran foglalnak úgy, hogy a céges kötelezettségek előtt vagy után még jusson néhány nap a pihenésre is.

Úgy tűnik, a magyarok utazási kedvét sem vették el a nehezítő körülmények, és egy meglepő utazási forma is tarol.

(Forrás: Travel Weekly, képek: Unsplash)

üzleti út | hilton | bevétel | marriott | Európa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom