Az Adolog Suárez Madrid-Barajas repülőtér Spanyolország kulcsfontosságú légi közlekedési csomópontja, mely jelenleg évente mintegy ötvenmillió utast és háromszázötvenkétezer járatot fogad. A repülőteret azonban hamarosan átalakítják, az ok pedig rendkívül ambiciózus.
Az Aena, a barcelonai El Prat repülőteret is irányító cég az Adolog Suárez Madrid-Barajas repülőtér bővítését tervezi, hogy növelje annak utaskapacitását. Céljuk az, hogy kialakítsák Európa legnagyobb repülőterét, amely
évi kilencven milliós utasforgalmat tud lebonyolítani.
A repülőtér már jelenleg is Spanyolország legnagyobb és legforgalmasabb légikikötője, gazdasági jelentősége is hatalmas, hiszen a spanyol főváros GDP-jének 9,7 százalékát adja.
A fejlesztést a tervek szerint 2031-ben kezdik meg, a költségvetése pedig meghaladja majd 2,4 milliárd eurót. Ezzel körülbelül hatvanezer munkahelyet tudnak teremteni. A tervezők azt remélik, hogy a repülőtér kulcsfontosságú összeköttetési pontként tud majd működni Amerika és Ázsia között. Ennek elősegítése érdekében egy új "ázsiai központot" hoznak létre az új első, második és harmadik terminálban.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
spanyoloszág | repülőtér | reptér | madrid
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!