Így alakítja át az európai utazásokat az időjárás egy uniós tanulmány szerint

A globális felmelegedés az élet minden területére hatással van, és a turizmus terén is egyre inkább tetten érhetők a jelek.

Az EU előrejelzése szerint megváltoznak a turisták kedvenc úti céljai, és számos európai országnak alternatív iparágakat kell találnia a gazdaság támogatására.

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának tanulmányából kiderül, hogy az emelkedő hőmérséklet miatt a déli tengerpartokon várhatóan tíz százalékkal csökken a turisták száma nyáron, az északi tengerpartok iránti kereslet pedig öt százalékkal nő. Ami a turisztikai csúcshónapokat illeti: az előrejelzések szerint júliusban csökkenni, áprilisban pedig nőni fog az utazások száma.

 

A tanulmány négy lehetséges éghajlati forgatókönyv alapján jósolja meg a kereslet változását: másfél, két, három és négy fokos felmelegedés mellett.

Ez az első olyan összefoglaló, amely 269 európai régió adatainak felhasználásával elemzi az éghajlatváltozás turizmusra gyakorolt hatását a múltban, egy húsz éves periódus havi időszakokra bontott adatai alapján, és jósolja meg a lehetséges jövőt 2100-ig.

Pasjaca

Másfél vagy két fokos felmelegedés esetén az európai régiók mintegy nyolcvan százalékában nem várható nagyobb ingadozás a turistaforgalomban, maximum plusz-mínusz egy százalék. A tengerpartokon azonban sokkal jobban lehet majd érezni a változást, a görög Jón-szigeteken például 9,12 százalékkal csökkenhet a turizmus, míg Nyugat-Walesben 15,93 százalékkal nőhet.

Szezonális eltolódások is várhatóak, az észak-európai partokon nyáron és kora ősszel több mint öt százalékkal több lehet az utazó, míg délre tíz százalékkal kevesebben időzíthetik a nyári vakációt.

A nyári kereslet csökkenését azonban ellensúlyozhatják a tavaszi, őszi és téli utazások. Áprilisban 8,89 százalékkal többen indulhatnak délre, míg júliusban másfél fokos melegedés esetén csak 0,06 százalékkal csökken a mediterrán vakációt tervezők száma, négy foknál viszont már 5,72 százalékkal.

A klímaváltozásnak számos negatív következménye van, többek között a repülésbiztonságra nézve is, de adódhat néhány pozitív hozadéka is.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)

változás | felmelegedés | klímaváltozás | európai unió | tanulmány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom