Az Inota Fesztivál a legjobb kisfesztiválok között felkerült a European Festival Awards shortlistjére. A fesztiváldíjra más kategóriákban a Sziget és a Balaton Sound is jelölt.
A nyár végén először megszervezett Inota Fesztivál több mint tizennyolcezer látogatót vonzott. A tekintélyes fesztiválszervezőkből és szakértőkből álló zsűri a héten tette közzé a díjakért versenyben maradtak listáját, a Várpalota melletti erőműben tartott négynapos esemény a Best Small Festival kategóriában esélyes - közölték a szervezők pénteken.
Mint írták, a European Festival Awards 2009-ben indult útjára azzal a céllal, hogy elismerje és ünnepelje a kontinens legkedveltebb fesztiváljainak közös eredményeit. Az immár tizenkettedik díjátadó ünnepség január 17-én lesz a hollandiai Groningenben, a Eurosonic fesztivál keretében.
Az Inota Fesztivál szervezői a Music Hungary vizuál díjának átvételekor jelentették be, hogy a 2023-as első etap után
2024-ben új rendezvényekkel térnek vissza az elhagyatott hőerőmű területére.
"Az elismerés a rendezvényt támogató közösségnek és a résztvevőknek is szól, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az Inota Fesztivál a kontinens egyik legkiemelkedőbb progresszív zenei jelenségévé váljon" - hangsúlyozzák.
Az Inota Fesztivál idén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa kiemelt nemzetközi összművészeti programja volt.
Idén két másik magyar fesztivált is jelöltek a European Festival Awardsra. A Sziget fesztivál három listán is érdekelt: az év legjobb zenei felhozatalai (Line-up of the Year) sorában, a fontos ügy melletti kiállás (The Take A Stand Award) kategóriában, emellett a Sziget Kulturális Menedzser Iroda az év legjobb promóterének (Promoter of the Year) is befuthat.
A legjobb közepes fesztiválok (Best Medium-sized Festival) között a zamárdi Heineken Balaton Sound kapott jelölést.
(Forrás: MTI, fotók: hivatalos oldalak)
European Festival Awards | inota | sziget | Balaton Sound
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
A legjobb programok azoknak, akik nem a hűvös szoba kanapéján töltenék július első napjait
Elképesztően stílusos a mozdulatlan szurkoló, aki a kongói válogatott kabalájává vált a vb-n
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

