Csak évek múlva lesz vége a légi közlekedés válságának

Nem túl derűlátó a Lufthansa.

2023-ig tarthat a koronavírus-világjárvány miatt keletkezett válság a nemzetközi légi közlekedésben, az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa csoport (Lufthansa Group) szerint.

Európa második számú légiközlekedési vállalkozása a január–márciusi időszakban 21,8 millió utast szállított, ami 26,1 százalékos csökkenés éves összevetésben. A második negyedévben a világjárvány elmélyülésével a több légitársaságot összefogó vállalatcsoport válsága is egyre súlyosabb lett, adataik szerint az utasok száma áprilisban 98,1 százalékkal csökkent márciushoz képest. A kereslet zuhanására a kínálat kilencvenhat százalékos csökkentésével reagáltak: a 135 ezer dolgozó közül 87 ezret rövidített munkaidőre állítottak át. A 763 repülőgépből álló flottából hétszázat ideiglenesen kivontak a forgalomból.

A társaság szerint a mélyponton már túl vannak, de a kilábalás hosszú lesz.

A kínálatot fokozatosan bővítik, a járvány előtt tervezett menetrendhez viszonyítva szeptemberben már a tengerentúli célállomások hetven százalékára és a kontinensen belüli célállomások kilencven százalékára indítanak járatokat. A hétszáz leállított repülő közül azonban 2021-ben is parkol még háromszáz, 2022-ben pedig kétszáz gép áll majd a parkolópályákon. A válság 2023-ban érhet véget, de száz gépet végleg ki kell vonni a forgalomból.

A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Eurowings, az osztrák Austrian Airlines, a svájci Swiss és Edelweiss Air légitársaság, valamint a belga Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Valamennyi vállalatnál átalakítási, költségcsökkentési programokat indítanak. Az Austrian Airlinesnál a flotta húsz százalékát felszámolják, és megszüntetik minden ötödik munkahelyet, a Brüssels Airlines flottáját harminc százalékkal, az alkalmazottak számát huszonöt százalékkal csökkentik.

A csoport légitársaságai tavaly 145 millió utast szállítottak, ami 2,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A Lufthansa Group így az ágazat második legnagyobb szereplője volt a Ryanair ír diszkont légitársaság után, amelynek 152 millió utasa volt 2019-ben.

Ez is érdekelhet:

Fölösleges tartani a távolságot a repülőgépek fedélzetén

A koronavírus elleni védekezés nem ezen múlik.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

koronavírus-járvány | lufthansa | helyreáll | járat | újra

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom