Jó egy évtizede, még a hazai romkocsma-láz idején nyitott meg az Extra, ami leginkább a budapesti bulitérképen volt pirossal bekarikázva, a mostani megújulás után viszont azok is bejelölhetik, akik éjszaka helyett inkább reggel vagy délelőtt térnének be a Klauzál utcai helyre és a pörgést mondjuk Eggs Benedict-re cserélnék.
Merthogy a környék izgalmas gasztronómiai gócpontnak számít – gondoljunk csak a fine dining-vonalat követő Laurelre – és ebből Extra sem akar(t) kimaradni, ezért az esti bárhangulat és a laza bulik mellé összeraktak egy karakteres brunchétlapot, nyártól pedig már a délelőtti órákban is DJ felel a hangulatért.
Nem titkoltan az Extrában erős bázist jelentenek azok a külföldiek, akik a Budapesttel való ismerkedésük során vágynak a romkocsma-élményre, de fontos számukra a szép és igényes környezet, a tisztaság, a friss virág a vázában, úgyhogy itt meg is kapják afféle romkocsma 2.0-ás verzióban.
A „női szem” jelenlétét le sem tagadhatná az alapító Daru Viki, aki eredetileg belsőépítész, ráadásul a hely is az ő dizájnérzékeny, de laza hozzáállását tükrözi. Így kerültek ide a giga belógatott betűk, a vicces poszterek, az esernyő-erdő, de a különtermek egyedi karakterét is ő találta ki.
A már említett brunchétlapot illetően a karakteres mellett szerintünk a letisztult jelző is megállja a helyét, mert nincs sem túlgondolva, sem túlbonyolítva:
a mindennap elérhető kínálatban olyan kedvenceket lehet választani, mint a Breakfast Margarita, a nevéhez méltóan nagyon sajtos, háromféle sajttal megrakott Extra Cheesy Sandwich, az esetlegesen hosszan alakuló éjszakát követően életmentőnek tűnő power juice-ok, a hatalmas adagú, gyakorlatilag két főételnek megfelelő, sült sertés nyakkal (!) és petrezselymes krumplival érkező Eggs Benedict és a spárgával készülő, szezonális Egg Florentine.
A reggelik között két irányt találni: kiadós „buli-after” brunch-ételeket, amelyek erős indítást adnak a napnak, illetve egészséges, zöldség-alapú, ízgazdag reggeli ajánlatokat. Utóbbi édes változatához tartozik a termetes french toast brióssal, gyömbérrel, narancshéjjal, pácolt idénygyümölccsel, pácolt banánnal, meggy coulis-val, és mogyoróval – önállóan is megoldja a feladatát, már ami a laktatást illeti.
Az egykori lakóházból átalakított összesen 250-en tudnak leülni. A hatalmas belső udvar mellett az öt különterem és a hatodik, a gyereksarok külön-külön és egyben is foglalható. A gyereksarok igénye egyébként a vendégektől jött: brunch sok helyen van Budapesten, de olyan, ahol nagyobb társaságok gyerekkel tudnak érkezni, biztonságos, elzárt részen játszani és reggelizni egyszerre, nem akadt – eddig.
budapest | reggeli | új | bulinegyed | brunch
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!