Ez a szigetország átvállalja a náluk megfertőződött turisták ellátását és kezelését

Nem csoda, hogy a javarészt turizmusból élő országok különösen tartanak a 2020-as nyártól, de folyamatos a konzultáció az enyhítésekről, határok megnyitásáról és az esetleges vészforgatókönyvekről is. A június 9-től turistákat fogadó Ciprus is rendhagyó ötlettel állt elő.

Olvashattunk már a szicíliai tervekről, Japán ösztönzéséről is, most a mediterráneum egyik kedvenc üdülőszigete állt elő sajátos koncepciójával. Ingyenes koronavírus-kezelést és ellátást ígér mindazoknak, akiket náluk tesztelnek pozitívra. Mi több, a hozzátartozók költségeit is állják, hiszen ez is kellemetlen teher lehet a betegség mellett. Bátor megoldás ez, hiszen egy intenzív osztályon ápolt, kritikus állapotban lévő Covid–19-fertőzöttnek a lélegeztetőgépen kívül több orvosra is szüksége lehet. A hivatalos adatok szerint Cipruson elenyésző a koronavírussal fertőzöttek száma, az egészségügy nem roppant össze.

Egy kórházukat kifejezetten a koronás turisták kezelésére használják majd, sőt, egy szállodát is fenntartanak arra az esetre, ha a családtagokat is szeparálni kell, de még nem tudnak hazautazni. Ez az egyértelmű terv sokat segít abban, hogy egy idegen országba érkező turista biztonságosan érezze magát.

Ez is érdekelhet:

Itt egy ország, amelyik fizet, ha odautazunk

Az ország egy misztikum, maga a titokzatosság és nyugodtság.

(Fotók: Unsplash)

ciprus | utazás | koronavírus | turizmus | mediterráneum

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom