Ez lehet a vendéglátás túlélésének záloga?

Tizenötezres Covid-tesztet követően léphetnek csak be ebbe az étterembe a vendégek.

Egy New York-i étterem nemrégiben negatív koronavírus teszthez kötötte a vendégei számára a helyi fogyasztást.

Ennek elősegítése érdekében pedig gyorsteszteket rendeltek be, amelyeket még az előtt elvégeznek, mielőtt a vacsorázni vágyók leülnének asztalaikhoz.

A City Winery étterem ezzel az Egyesült Államok első olyan éttermévé válhatott, amely minden egyes vendégét leteszteli egy képzett szakember közreműködésével.

A fogyasztóknak ezért átszámítva nagyjából tizenötezer forintot kell fizetniük.

Az étterem tudja, hogy az éttermi fogyasztást ezzel igen borsos feltételhez kötik, de azt remélik, hogy intézkedésükkel úttörő szerepet tölthetnek be az étkezések biztonságának fokozásában, és egyúttal elő tudják segíteni talpon maradásukat is.

Ez is érdekelhet:

Óriáspandákkal tiltakozik egy étterem a korlátozások ellen

Így akart egy kis életet vinni az üres helyiség falai közé.

antigén teszt | gyorsteszt | koronavírus | pandémia | világjárvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom