Óriáspandákkal tiltakozik egy étterem a korlátozások ellen

Október végén Angela Merkel német kancellár részleges zárlatot jelentett be Németországban, az edzőtermek, a színházak, a bárok és az éttermek bezártak a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt. Úgy vélte, csak így kerülheti el az ország a még súlyosabb károkat.

Az egyik frankfurti étteremtulajdonos meglepő és kreatív módon reagált a korlátozásokra: száz plüsspandát ültetett az asztalokhoz.

A Pino étterem így akart egy kis életet vinni az üres helyiség falai közé, közben pedig a panda-pandémia szójátékot is elsütötték.

Nem a Pino az egyetlen, amelyik plüssállatokat ültetett le az asztalaihoz. Egy londoni vendéglátóhely is játékokat vetett be a szociális távolságtartás szemléltetésére, annak érdekében, hogy a vendégek ne tudjanak túl közel ülni egymáshoz, de plüssmedvéket tettek ki a mexikói Jaso pékségben, a párizsi Le Choupinet kávézóban és Budapesten, a Zona étteremben is.

A német egészségügyi miniszter nemrégiben bejelentette: nem készülnek korlátozásoktól mentes karácsonyra, így a járvány megfékezése érdekében bevezetett intézkedések továbbra is érvényben maradnak. Hozzátette azt is, várhatóan a következő két hónapban sem fog tudni normalizálódni az élet az országban, így a Pino pandái egy ideig még biztosan az étterem vendégszeretetét élvezik majd.

Ez is érdekelhet:

Saját gint dobott piacra Erzsébet királynő

Fő alapanyaga a datolyaszilva és a mirtusz növény.

(Fotók: Getty Images)

bisztró | német | korlátozás | étterem | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom