Újraindítja a LOT a Budapest–New York járatait, de csak egy hónapra

Decemberben alig több mint egy hónapra ismét megnyílik a LOT Budapest–New York útvonala. 

A Budapest Airport a közösségi médiában jelentette be a járatok újraindulását. A cég járatkereső rendszerében lévő információk szerint hetente négyszer közlekednek majd a Boeing 787-esei, egyelőre január 12-ig.

Az odaúti járat hétfőn, kedden, csütörtökön és szombaton közlekedik, visszafelé pedig késő este indul vissza és másnap 13.25-kor száll le Ferihegyen – olvasható az Airportal-on.  

Az Egyesült Államokba viszont jelenleg körülményes a belépés. New York állam például tizennégy napos kötelező karantént ír elő azon nemzetközi utasoknak, aki a jelenlegi általános korlátozás ellenére beléphetnek az ország területére a schengeni térségből. Kivételek persze vannak.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Airportal, fotók: Pixabay)

légitérsaság | new york | közvetlen | lot | budapest

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom