Ez lesz az ősz slágere a konyhában

Egészséges, szezonális alapanyagokból készült és nagyon őszi ízvilágú ez a sütőtökös spagetti, amelyet a tejszín tesz igazán krémesen lággyá.

Hozzávalók:

  • 1 kis üveges szárított paradicsom
  • 1 vöröshagyma apróra vágva
  • 2 gerezd fokhagyma összezúzva
  • 1 bögrényi sütőtök püré
  • 1 doboz paradicsompüré
  • 1/2 liter alaplé
  • 1 kis csokor friss bazsalikom
  • 1 kis doboz főzőtejszín
  • egy csipetnyi fahéj
  • 1 csomag spagetti tészta
  • parmezán

Elkészítés:

  1. Elsőként daraboljuk fel és pucoljuk meg a sütőtököt, majd főzzük puhára enyhén sós vízben! Szűrjük le és pürésítsük!
  2. Egy nagyobb lábasban szokás szerint főzzük meg a spagettitésztát! Vegyünk elő egy serpenyőt, tegyük bele az olajban eltett szárított paradicsomot, dobjuk rá az apróra vágott vöröshagymát, az összezúzott fokhagymát, és pároljuk meg!
  3. Adjuk hozzá a sütőtök és a paradicsompürét, öntsük fel alaplével! Fűszerezzük apróra vágott friss bazsalikommal és egy kevés fahéjjal!
  4. Nagyjából 15 percig főzzük! Ezt követően adjuk hozzá a tejszínt és sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint!
  5. Keverjük hozzá a leszűrt tésztát, hagyjuk, hogy kissé összefőjön a masszával! Parmezánnal megszórva tálaljuk!

Ez is érdekelhet:

Három egytálétel harminc perc alatt

A kezdők sem vallanak kudarcot.

(Fotó: Getty Images)

sütőtök | spagetti | ősz | tészta | vegetáriánus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom