Ezek a világ legjobb Martinijei

A Martini eredetéről keveset tudunk. Van, aki szerint San Franciscóban találták fel, mások szerint New Yorkban született meg valamikor az 1800-as évek közepe és az 1910-es évek között.

Az azonban biztos, hogy a világ egyik legismertebb koktélja, amelyet számos módon elkészíthetünk, például rázva vagy keverve. De milyen alternatívái lehetnek még a Martininak? A Food&Wine összegyűjtötte a legjobbakat.

Turf Club koktél

Az 1920-as évek receptje által ihletett Turf Club koktél egy óda a múlthoz, hiszen olyan időtlen összetevőkből készítik az italt, mint a maraschino likőr és az abszint.

Lazac Martini

Tökéletes kísérőital lehet egy brunch-hoz a füstölt lazacos ginnel és kapribogyóval készült ital, amely a luxusbagelek hangulatát idézi meg egy harmonikus koktélban.

Chandelier Martini

Pontosan huszonnégyszer kell megkeverni ezt a klasszikus martinit, amit a Chandelier Magic citrusos keserű hozzáadása tesz hihetetlenül különlegessé.

Datu Puti Martini

A filippinó csodaecet, a Datu Putival és nádcukorral ízesítve készül ez az édes-sós Martini, ami elsőre bár furcsán hangzik, kóstolva felejthetetlen ízélményt okoz.

Dirty Pasta Water Martini

Dirty Pasta Water tulajdonképpen koszos tésztavizet jelent, arra utal, hogy a tészta főzővize valamilyen rejtélyes oknál fogva a Martiniben landol. Hogy ki készítette ezt a bizarrnak tűnő koktélt, nem tudni, az azonban biztos, hogy a keményítőtartalmú víz egyedülállóan selymes textúrát kölcsönöz ennek a sós Martininak.

March Martini

Ez az ultra-elegáns, három fajta ginnel és fekete citromos keserűvel készült Martini a March nevű houstoni fine-dining étteremben készült először. Különlegessége, hogy fűszeres, sült gombás olajbogyóval tálalják.

MSG Martini

A sós, zamatos Martinibe vermut helyett gin vagy vodka kerül, hogy aztán az olíva bogyók sós leve és a Shaoxing bor kombinációja tegye ellenállhatatlanná.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Victor Protasio)

alkoholos ital | koktél | martini

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom