Légiutas-kísérők elárulták, miket szeretnek ellopni az utasok a gépről

Nem lenne szabad, mégis sokan szuvenírekkel távoznak a fedélzetről.

A Ryanair névtelenséget kérő volt légiutas-kísérője elmondta, hogy egyszer az egyik járatán több utas is a mentőmellényt vitte haza az ülések alól.

Az eset egy Londonból Ibizára tartó gépen történt néhány évvel ezelőtt akkor, amikor „az ibizai klubszcéna legújabb divatjaként” a bulizók repülőről származó mentőmellényt viseltek. Az ibizai klubok ugyanis ingyenjegyet kínáltak azoknak a turistáknak, akik mentőmellényben érkeztek. Ezek után nem meglepő, hogy sokan ellopták a gépről, hogy aztán ingyen jussanak be Ibiza drága éjszakai klubjaiba. – Egyszer leszálltunk Ibizán, és rögtön szóltak, hogy ellenőrizzük az ülések alatti mentőmellényeket, mert elterjedt ez a tendencia. Gyorsan rájöttünk, hogy a mentőmellények fele hiányzik. Az aznapi kapitányunk eléggé karakteres személyiség volt és annyira dühös lett, hogy az összes utast megváratta azon a buszon, amely a terminálhoz vitte őket, amíg mi átkutattuk a repülőgépet. A kapitány kiabálni kezdett az utasokkal, végül szerencsére minden mentőmellényt visszakaptunk. Az esetet követően minden alkalommal, amikor leszállunk Ibizán, és mielőtt elindulunk vissza az Egyesült Királyságba, ellenőrizzük a mentőmellényeket – emlékezett vissza a légikísérő.

A mentőmellény eltulajdonítása nagyon veszélyes lehet, mivel nagyrészt átlagosan csak húsz extra mentőmellényt szállítanak a rövid távú járatok, nem számítva a személyzet saját felszerelését.

El lehet képzelni, milyen súlyos következményekkel járna, ha valakinél nem lenne mentőmellény, „amikor szüksége van rá”.

Joyce K. egy amerikai légitársaságnál dolgozott és az egyik közösségi médiaplatformon mesélte el tapasztalatait. Sok utast látott, akik a fedélzetről távozás előtt gyorsan magukhoz vettek egyet a vészhelyzet esetére tárolt úszógumiból. Vannak még más tárgyak is, amiket szívesen ellopnak – különösen az első osztályról –, például párnák és takarók.

A mutatós só- és borsszórókat például a Virgin Atlantic járatain a leggyakrabban ellopott tárgyak közé sorolják.

Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben. 

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

repülő | légiutas-kísérők | tárgyak | utazás | lopás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom