Nem feltétlenül az jár a legjobban, aki a lehető leghamarabb lefoglalja a tavaszi tripjét.
Az Expedia friss adatai alapján konkrét időzítéssel akár jelentős összeget is meg lehet spórolni a repülőjegyen és a szálláson, miközben a legzsúfoltabb időszakok is könnyebben elkerülhetők.
Az Expedia elemzése szerint március eleje és április vége között érdemes igazán figyelni, mert ebben az időszakban bukkanhatnak fel a legkedvezőbb ajánlatok.
A sztori másik oldala ugyanakkor az, hogy húsvét környékén rendszerint megugranak az árak, és a legnépszerűbb úti célok is ilyenkor telnek meg a leginkább.
Három dátum emelkedik ki igazán, melyek közül március 3. bizonyult a legjobb napnak a külföldi szállásfoglalásokhoz, április 24-ig pedig az átlagosnál kedvezőbb repülőjegy-árakra lehet számítani. A szállások esetében április 27. még kifejezetten jó lehet, vagyis aki nem kapkod, az tavasszal jobb eséllyel talál pénztárcabarát ajánlatokat.
Az Expedia szerint az április vége és május vége közötti időszak szintén erős lehet azoknak, akik nyugodtabb, kevésbé zsúfolt tavaszi utazást terveznek. Ilyenkor nemcsak versenyképesebb árak jöhetnek szembe, hanem az élmény is kellemesebb, mivel kisebb a tömeg a frekventált helyeken.
Amit viszont érdemes elkerülni, az az iskolai szünetek környéke. Az elemzés szerint április 2. és 3. a legforgalmasabb dátumok közé tartozik, vagyis ekkor a magasabb árak és a nagyobb tömeg szinte garantált. Ezzel szemben április 28. és május 31. a legcsendesebb időszakok közé sorolható. A repülőjegyeket ráadásul sok esetben nem kell hónapokkal előre lefoglalni: az optimális időablak 15-30 nappal indulás előtt lehet.
(Forrás: Mirror, fotók: Getty Images)
repülő | szállás | jegyárak | időpont | repülés | foglalás
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
72 óra Amszterdamban
Egy festői „szellemfalu” csinos házikókkal, de egyetlen lakos nélkül
Kvíz: Mondunk egy települést, melyik nem Magyarországon található?
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

