Szeptember 3-5. között két városban, öt helyszínen közel negyven magyar filmet vetítenek majd az első Veszprém-Balaton Filmpikniken.
Az esemény nyitófilmje a Valan lesz. Veszprémben és Balatonfüreden az év legjobb magyar filmjeit ingyenesen nézheti meg a közönség, míg több balatoni kötődésű alkotást és gyermekfilmeket is nyújt a közönségnek a rendezvény, melynek kínálatát zenei és gasztroprogramok, valamint szakmai események és közönségtalálkozók is színesítik majd. A hangulatos szabadtéri és városi színhelyekkel a szervezők szeretnének izgalmas közeget teremteni, hogy a magyar filmek és a közönség a járvány után újra egymásra találhasson.
Két tévéfilm, nyolc nagyjátékfilm, hét dokumentumfilm, négy kisjátékfilm, a teljes Alvilág sorozat, hat magyar filmklasszikus, hét animációs film és egy gyermekfilm válogatás képezi a szeptember 3-5. között Veszprémben a Hangvillában, az Expresszóban és a Várban, Balatonfüreden pedig a Balaton moziban és a Tagore sétányon megrendezendő Veszprém-Balaton Filmpiknik programjának gerincét. Szeptember 3-án 16 órakor a Piedone nyomában című doku vetítésével veszi kezdetét a Filmpiknik, a rendezvény hivatalos nyitófilmje pedig aznap este 19.30-kor a Valan lesz. A kínálatba több, a Balatonhoz kapcsolódó filmalkotást is beválogattak, így az idei év legjobb magyar filmjei mellett láthatja majd a közönség a Pogány madonna című klasszikust, a Balatonfüred című kisfilmet és a Filmek a magyar tengerről összeállítást is.
A negyven filmet felvonultató programból mi most kiválasztottuk az öt kedvencünket.
1. Tanítványok
Bereményi Géza több nagy sikert aratott film forgatókönyvének megírása után (Veri az ördög a feleségét, Megáll az idő) A tanítványokkal próbálta ki magát először rendezőként, és rögtön egy vizuálisan erős, merész időkezelésű filmmel bizonyította tehetségét. A 2. világháború kitörése előtti években járunk, amikor a történelem sodrásának senki nem képes ellenállni. A Budapestre felutazó tanyasi fiatalember csak tanulni szeretne, de ahogy az ő sorsát is felülírja a háború, úgy a végzetét érző, szüntelenül dorbézoló gróf, az ország közigazgatási reformját sürgető Magyary Zoltán jogászprofesszor és a vele szembekerülő Teleki Pál is tehetetlennek bizonyul. És mindebbe, egy váratlan csavarral, a nyolcvanas évek kallódó fiatalságát is belefűzi Bereményi.
2. A báró hazatér
Nem sokkal Báró Wenckheim visszatér című regényének megjelenése után Krasznahorkai László is visszatér szülővárosába, Gyulára. A rövid látogatás során a Sátántangó Kossuth-díjas írója felkeresi gyerekkora ikonikus helyszíneit, beszökik a szülői ház udvarára, meghatározó fiatalkori élményeiről mesél, és közben kiderül az is, hogyan kapcsolódik össze a múltja a regényei valóságával. Breier Ádám filmje egyszerre portré és költői dokumentumfilm, amely nemcsak a világhírű író életművére, de az emlékezés folyamatára és a film készítésének körülményeire is játékos módon reflektál.
3. Apró mesék
A Kerekes Vica és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével készült film a II. világháború utáni zűrzavaros időszakba kalauzol el: nagyvárosi szélhámosfilmként indul, aztán egy erdőben találja magát a mások bizalmával visszaélő főhős, és a film noir romantikus westernként folytatódik. Az alkotók ügyesen keverik a zsánereket, és fokozzák a feszültséget a puskával remekül bánó, titokzatos nő, majd a frontról hazatérő, agresszív férj megjelenésével. Az utolsó pillanatig kérdéses marad, mi lesz a szerelmi háromszög kimenetele.
4. Fogylok
1951, Budapest. Az ÁVH emberei berontanak egy társasházba. Keresnek valakit, és addig nem hajlandóak távozni, amíg választ nem kapnak a kérdéseikre. Az akció szigorúan titkos, így aki gyanútlanul belép a lakásba, az ott is marad. Egyre többen zsúfolódnak össze a négy fal közt, a feszültség nő, a titkosrendőrök pedig megpróbálják kijátszani egymás ellen a foglyaikat. Az Oscar-díjas Deák Kristóf megtörtént eseményeken alapuló filmje kiváló színészgárda segítségével, a humort sem nélkülözve, találóan illusztrálja a Rákosi-diktatúra fojtogató légkörét és abszurd viszonyait.
5. Pogány Madonna
Egy film, amelyet bármennyiszer újra lehet nézni. Nyári hűsöléshez kiválóan illő, könnyed és szellemes akcióvígjáték, melyben Ötvös Csöpi pofonokat oszt, helikopterről lóg, és a balfácán Kardos doktor helyett még a bűntényt is megoldja, csak hogy időben odaérhessen a balatoni vitorlásversenyre. Bujtor István a Bud Spencer-filmek receptje alapján készítette el A Pogány Madonnát, amely hatalmas közönségsikert aratott. Több folytatás készült hozzá, a címbéli műtárgyat pedig rengetegen keresték a tihanyi apátságban, összekeverve a fikciót a valósággal.
veszprémi filmpiknik | filmfesztivál | veszprém
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!