Ez az egyetlen étel, amit soha nem szabad rendelni a repülőn a szakértők szerint

Az ízlelőbimbóink meg fogják köszönni.

A légitársaságok sokszor kapják meg a kritikát, hogy íztelenek a fedélzeten felszolgált ételeik. Fontos azonban megjegyezni, hogy mindez inkább az emberi szervezet több ezer méter magasban történő tartózkodására adott reakciójáról szól, mint magáról az ételről.

A német Fraunhofer intézet által végzett tanulmány szerint ugyanis repülés közben a szárazság és az alacsony nyomás kombinációja harminc százalékkal csökkenti az emberi ízlelőbimbók érzékenységét mind az édes, mind a sós ízeket tekintve.

A légitársaságokat viszont nem feltétlenül az ételek íze érdekli, sokkal inkább az élelmiszerek biztonsága. Mivel egyszerre nagy mennyiséget szállítanak, ezért nem engedhetik meg magunknak, hogy ne adj' isten, nem megfelelő dolgok kerülnek a csomagba.

A biztonságon túl egyes élelmiszerek pedig egyszerűen nem bírják a főzési folyamatot a levegőben. Gyakorlatilag az összes ételhez hasonlóan a tésztát is közvetlenül a tálalás előtt újramelegítik, ami azt jelenti, hogy mire eljut az utashoz, valószínűleg már szétfő. Fölösleges tehát abban reménykedni, hogy az olasz éttermeket idéző állapotban al dente kerül elénk.

Ráadásul, ha a szósz és a tészta aránya nem megfelelő, messze nem lesz ízletes a fogás.

Szakértők szerint a tészták vagy más, szénhidrát tartalmú ételek nem  a legjobb opciók azoknak, akik egészséges finomságokban gondolkodnak odafent, netán azt remélik, hogy "éberen" érkeznek meg az úti céljukra.

Ha sok szénhidrátot, például szószokkal készült tésztát, kenyeret, muffint vagy süteményt eszünk, letargikusnak, nyűgösnek és kevésbé telítettnek érezzük magunkat utána. A vércukorszint előbb megugrik, majd leesik, ami negatívan befolyásolja a közérzetet.

Mit érdemes akkor rendelni a fedélzeten?

A legjobb megoldás az, ha lemondunk a repülőgépes ételekről, és inkább saját magunk készítünk valamit utazás előtt, aztán elcsomagoljuk.  A rágcsálnivalók közül a popcorn, a fehérjeszeletek és a gyümölcsök, no meg a szendvicsek csomagolása például egészen egyszerű.

Ha esetleg eddig nem gondolkodtál el ezen, itt eláruljuk, miért vannak fehérre festve a repülőgépek, itt pedig azt, hogy miért a bal oldalon kell beszállni a gépbe.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images, Unsplash)

étel | utazás | repülés | nem szabad | fedélzet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom