Ezért érdemes mindig ablak melletti ülést választani a repülőn influenzaszezonban

Ajánlott időben jegyet és egyúttal jó helyet foglalni.

2020 tavasza óta az egészséggel és a repüléssel kapcsolatos figyelem nagy része a Covidra vonatkozik  (ide tartozik. hogy számos tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a repülés viszonylag alacsony kockázatot jelent a fertőzés szempontjából).

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a jó öreg influenza ismét visszatért, ezért ajánlott megelőző intézkedéseket tenni a betegség elkerülése érdekében. Jó hír, hogy a Covidhoz köthető, az elmúlt majdnem két évben az életünk részévé vált számos tevékenység (beleértve a kézmosást, a maszkviselést és a távolságtartást) az influenza megelőzésére is alkalmas.

A repüléssel kapcsolatosan pedig van egy extra tippünk: az ablak melletti ülés mielőbbi lefoglalása.

Az Emory Egyetem 2018-as tanulmányából (amely amely tíz transzkontinentális járaton több mint 1500 utast követett nyomon) kiderül, hogy a repülőgépen az ún. "fertőző zóna" valószínűleg sokkal kisebb, mint gondolnánk.

A tanulmány szerint a repülés során három százalék az esélye annak, hogy valaki szomszédos utastársától kapja el az influenzát. Ez az esély azonban nagy mértékben megnő a már említett fertőző zónán  (ami kb. egy métert jelent) belül. Ha tehát valaki ebben a zónában tartózkodik egy beteg utas közelében, a tanulmány szerint a megbetegedés kockázata nyolcvan százalékra ugrik.

De akkor hogyan segít az ablak mellett ülőhely?

A szerzők szerint,  mivel az a legelszigeteltebb hely a gépen, ezért az számít a legbiztonságosabbnak is, hiszen csupán egy utas ül mellettünk, továbbá viszonylag  távol helyezkedik el az ülések közti folyosótól, ahol a személyzet és a többi utas közlekedik.

A tanulmány eredményeiből az is kiderült, hogy a repülés időtartama alatt a folyosói üléseken ülők hatvannégy alkalommal "érintkeztek" más utasokkal, a középső ülésen helyet foglalók esetében ez a szám ötvennyolc, míg az ablak mellettieknél mindössze tizenkettő.

Szóval, úgy tűnik, érdemes sietni és lefoglalni az ablak mellé szóló helyeket, bónuszként még a kilátás is jobb lesz.

Ha esetleg eddig nem gondolkodtál el ezen, itt eláruljuk, miért vannak fehérre festve a repülőgépek, itt pedig azt, hogy miért a bal oldalon kell beszállni a gépbe.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)

foglalás | biztonság | lefoglalni | influenza | melletti

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom