Elég mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha fagyizni szeretnél Olaszországban

Több mint tizenegy százalékkal drágult a tölcséres fagylalt ára, amely a nyári kánikula beköszöntével az egyik legtöbbet fogyasztott élelmiszer – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat.

Június első hétvégéjén több, mint 13 millió olasz lepte el a tengerparti üdülőhelyeket. Annál is több adag fagylalt fogyott el, ha a városokban maradt turistákat is számoljuk, akik a víz mellett fagylaltból fogyasztottak a legtöbbet.

A statisztikai hivatal a negyven Celsius fok feletti meleg miatt kiadott hőségriadó napján hozta nyilvánosságra az olasz gelatóra, azaz fagylaltra vonatkozó adatokat.

A fagyi a tészta után a második legnagyobb mennyiségben vásárolt élelmiszer-termék.

A Coldiretti, az olasz mezőgazdasági kistermelők szövetsége rámutatott, hogy tavaly 19,5 százalékkal emelkedett a fagylaltfogyasztás Olaszországban, az iparág elérte az évi 2,3 milliárd eurós forgalmat.
Az Istat hozzátette, hogy nemcsak a mennyisége, az ára is emelkedett a fagylaltnak: több mint tizenegy százalékkal magasabb az ára, mint tavaly ugyanezen időszakban. Az alapanyagok közül a tej ára hat százalékkal, a cukor nyolc százalékkal, a tojás ára pedig tizenkét százalékkal emelkedett. Olaszországban mintegy negyvenezer kézműves fagylaltozó működik, ezek hetvenötezer embernek adnak munkát.

Az idei nyári szezon slágerének a bazsalikom és a prosecco ízű fagylalt számít, de a legtöbb a hagyományos csokoládéból, pisztáciából, eperből és citromból fogy.

A vásárlók többsége pohár helyett továbbra is tölcsérben szeret fagylaltozni. "Az ostya ára is jelentősen emelkedett, a hűtőpultok energia-fogyasztásáról nem is beszélve. Elkerülhetetlen volt az áremelés, de amikor egy tölcsérnyi, két ízű fagylalt több, mint négy euróba (kb. 1600 forintba) kerül, ezt nem mindenki engedheti meg magának" – mondta a római Pantheon melletti egyik fagylaltozó tulajdonosa.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

fogyasztás | fagyi | utazás | drágulás | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom