Fedett sípálya épülhet Magyarországtól karnyújtásnyira

Komoly terveket dédelget a Szlovén Sí Szövetség és a Maribor melletti Pohorje önkormányzata: az utóbbi területén felépítenék Szlovénia első fedett sípályáját.

Egyelőre még csak ötlet, de hamarosan elkészítik a „fedett sípálya projekt” megvalósíthatósági tanulmányait a szlovéniai Pohorjében – írta a síelők.hu.

A helyszínen már adottak a sípályák, melyek egyikét befednék, hogy utána egész évben üzemelhessen. Ha pedig már befedik, nemcsak marketing-célokat szolgál majd:

olyan fedett pályát szeretnének, ahol még szlalom (és egyéb) versenyeket is lehet rendezni.

Egyelőre bővebbet nem tudni a tervről, költségvetést, műszaki és gazdasági számításokat még közöltek.

Ahogy a szakportál megjegyezte, a fedett sípályák építése és üzemeltetése nem olcsó dolog, amit nyomatékosít, hogy

„a környékünkön gyakran reppenek fel ezzel kapcsolatos hírek, de a tervekből eddig nem lett semmi.”

„Szlovéniában legutóbb tavaly a Kranj melletti Besnica településre tervezett 120 millió eurós tervre mondtak nemet a helyiek. 2012-ben a ljubljanai (Podutik) vállalkozás terveiből nem lett semmi” – foglalta össze a síelők.hu.

Szlovén síterepeken nemrég mi is jártunk, és bár számos központ van az országban, a fedett létesítményt indokolhatja, hogy természetes hó decemberben csak 1600 méter fölött volt, és az általunk bejárt sípályák mindegyikét ki kellett egészíteni valamilyen arányban technikai hóval. Ezen kívül éppen az szól mellette, hogy eddig egy sem épült meg, így egyeduralkodó lenne egy ilyen létesítmény a régióban.

(Forrás: Síelők.hu, fotók: Slovenian Tourism Board, Jost Gantar)

pohorje | fedett sípálya | síterep | síelés | sípálya | szlovénia

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom