Minden évben várjuk, de nem minden évben kapjuk meg. Egy friss tanulmány viszont megmutatja azokat a – kevésbé trendi – európai városokat, ahol a legnagyobb eséllyel lehet havas a karácsonyunk.
A kompszolgáltatással foglalkozó DFDS 23 év hóesés-adatait elemezte a december 25-i napra vonatkozóan, összesen 164 európai úti célt érintve. A listát ezt követően úgy szűkítette le, hogy megnézte, mely helyekre keresnek rá a legkevesebben.
A rangsor tehát legkevésbé felkapott fehér karácsonyi úti célokról szól, melynek élén Kiruna, Svédország legészakibb városa áll!
Kiruna nem csupán azzal büszkélkedhet, hogy a DFDS szerint 70 százalék esélye van a havazásnak az ünnepek idejére, de havonta átlagban mindösszesen csak 100 Google-keresést kapott.
A második helyen Lillehammer következik, amit Norvégia legrégebbi téli sport-célpontjaként ismernek. És ha már verseny, az ország elég jól szerepelt itt, merthogy Oslo, Bergen és Stavanger is felkerült a listára, a harmadik a délnyugat-finnországi Turku lett. Azonban nem csak az északi régióban várható fehérség karácsonykor.
Két szomszédos országunk képviselője is feltűnik az élmezőnyben: az ausztriai Innsbruck ötödikként zárt 52 százalékos havas karácsony-valószínűséggel és 270 kereséssel, míg a romániai Brassó nyolcadik lett (43 százalék és 140 keresés).
A top tíz így fest:
- Kiruna, Svédország
- Lillehammer, Norvégia
- Turku, Finnország
- Tallinn, Észtország
- Innsbruck, Ausztria
- Oslo, Norvégia
- Bergen, Norvégia
- Brassó, Románia
- Stavanger, Norvégia
- Luzern, Svájc
Ha idén valami új helyre szeretnénk ellátogatni az adventi időszakban, érdemes Innsbruck, Zágráb vagy Salzburg felé venni az irányt, ahol remek élményekben lehet részünk, miközben megtapasztalhatjuk a klasszikus karácsonyi vásárok hangulatát.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)
románia | városok | hó | fehér karácsony | ausztria
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!