Három boruk 90 feletti pontszámot is kapott 2020-ban a Wine & Spirits idei Top100-as listáján.
Az egyik legrangosabb nemzetközi bormagazin, az 1982-ben alapított amerikai Wine & Spirits az ősz közepén hirdette ki Top100-as listáját, melyre borszakértő zsűrijük a világ legjobb borászatait szavazza meg évről évre. Idén tizenhárom országból kerültek ki a top borászatok, és fantasztikus eredménynek tekinthető, hogy Magyarország is szerepel a rangos listán. Hazánkból egyetlen szőlőbirtok, a Disznókő Tokaj került idén a világ legjobbjai közé.
Ez az eredmény hatalmas elismerés a Disznókő számára, és ezáltal a borszeretők széles köre még inkább felfigyelhet a tokaji borvidékre. A sikeres szereplés nemcsak a Top100-as listán mutatkozott meg, hanem annak előzményén, az exkluzív borteszteken is. A Wine & Spirits magazin 1994 óta végez minden évben nemzetközi borteszteket, százpontos skálán értékelve a világ legkülönbözőbb borvidékeiről válogatott tételeket.
Idén a Disznókő Tokaj három bora is 90 pont feletti eredménnyel végzett: a Disznókő Tokaji Aszú 6 Puttonyos Kapi 2015 kiemelkedő teljesítménnyel 95 pontot kapott, a Disznókő Tokaji Késői Szüret 2017 tételük 94 pontos lett, a Disznókő Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2013 pedig 93 ponttal szerepel a listán.
A 95 pontot szerzett Kapi 2015 aszú a birtok legkülönlegesebb dűlőjéből származik. Csakis azokban az években készül innen aszú, amikor a Kapi-dűlőben termett furmint-aszúszemekben félreismerhetetlenül megmutatkozik a termőhely kivételessége. A „Kapi Vineyard” a Disznókő déli fekvésű Kapi-dűlőjének felső harmadában, a tengerszint felett mintegy 150–180 méter magasságban található. Talaja valamelyest könnyebb, mint a birtok többi területéé: a löszrétegekkel és riolittörmelékkel keveredő vulkáni agyagtalaj ásványi anyagokban különösen gazdag, ez pedig – a dűlő földrajzi helyével és fekvésével együtt – egyedülállóan ritkává teszi ezt az aszúkülönlegességet.
A Disznókő Tokaj azonban nemcsak két aszúval, hanem a furmintból készülő Késői Szürettel is figyelemreméltó eredményt ért el a teszteket végző szakmabeliek és kritikusok szemében. Ez azért is fontos lépés, mert az amerikai piacon is jelen lévő borászat az aszú mellett a nemzetközi szinten kevésbé ismert késői szüretelésű borával, illetve a furmintban rejlő izgalmas, sokoldalú potenciállal további jelentős ismertséget szerezhet.
A Disznókő Tokaj 1992-es alapítása óta a tokaji borvidék meghatározó nagypincészete. A birtok tulajdonosa az AXA Millésimes, amelynek Franciaországban olyan borászatai vannak, mint a bordeaux-i Château Pichon Baron, a Château Suduiraut, a burgundiai Domaine de l’Arlot illetve Portóban a Quinta do Noval és Quinta do Passadouro vagy az Outpost Wines Napában. A tokaji szőlőbirtok termékei kétharmadát a nemzetközi piacon értékesíti, de borai megtalálhatók a legjobb hazai éttermekben is.
A birtok igazgatója, Mészáros László több mint két évtizede építi a birtok és a borok presztízsét. A francia anyacéghez fűződő kiváló szakmai kapcsolatoknak és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetőnek a Disznókő borok mára világszerte viszik Tokaj jó hírét. New York, London vagy Sanghaj éttermeiben éppúgy megtalálhatók a különleges aszúk, mint az itthoni top éttermekben.
disznókő | wine and spirit | tokaj | toplista | bor
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!