Így változott idén a ferihegyi repülőtér forgalma

Meghaladta a 6,68 milliót az utasok száma a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az első fél évben, ami 26,6 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és több, mint 2021-ben egész évben volt.

Az eddig mért teljes éves utasszám azonban így is elmarad a 2019-es rekordévben regisztrálttól, igaz, már csak 9,4 százalékkal, ami túlszárnyalja a korábbi várakozásokat.

 

A június már sorozatban a negyedik hónap volt, amikor a repülőtér forgalma meghaladta az egymilliót.

Az év eleji átmeneti globális lassulás után a cargo is újra növekedésnek indult tavasztól, így a Budapest Airporton megforduló árumennyiség az első fél évben 91 452 tonnát tett ki, így elérhetőnek tűnik az éves 200 ezer tonnás cél.

Az elmúlt négy és fél év több mint százmilliárd forint értékű fejlesztés-sorozatának eredményeképpen az idei első fél évben számos elismerést kapott a Budapest Airport és a teljes repülőtéri közösség: március elején a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) ítélte oda a legjobb európai repülőtér díját a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolító repülőterek közül, március közepén pedig a repülőtér egymás után tizedszer nyerte el Kelet-Európa legjobb repülőterének címét a Skytraxtól.

A szervezet emellett háromnapos auditja után négycsillagosra emelte a légikikötő minősítését. Áprilisban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kontinens légikikötői közül elsőként megszerezte a nemzetközi WELL Health-Safety Rating minősítést, amely igazolja, hogy minden szükséges lépést megtesznek, hogy az utasok és a személyzet biztonságát és egészségét garantálják.

Tavaly így alakult az utasforgalom a reptéren.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

 

utasforgalom | repülőtér | ferihegy | budapest airport

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom