A világ egyik legdrágább Ferrarija gyerekeknek

A 250 Testa Rossa a világ egyik legsikeresebb és legértékesebb versenyautója, és a Ferrari most elkészült a méretarányos változatával, amit a maranellói márka rajongóinak minden korosztálya élvezhet.

Az ötvenes-hatvanas években a Ferrari legsikeresebb versenyautója volt a 250 Testa Rossa, amit 1957-ben mutattak be. A szabályok változása hívta életre, a 24 órás Le Mans-i futamon ugyanis engedélyezték a 3 literes motorokat, amihez egy teljesen új autót terveztek. A nevét a vörös színű hengerfejéről kapta, amely később a Ferrarik jellegzetessége lett.

Enzo Ferrari híresen ragaszkodott a versenyautói megbízhatóságához,

ezért előnyben részesítette a bevált megoldásokat az újításokkal szemben. A 250 Testa Rossa ezért kezdetben mind a négy kerekéhez dobféket kapott, ami tartósabbnak számított az erősebb, de akkor még új tárcsafékekhez képest. A dobfékek hűtése azonban számára is gondot okozott.

A 24 órás Le Mans-i futamra készült a 250 Testa Rossa

Sergio Scaglietti formatervező ezért egy olyan megoldást talált ki, amely jobb hűtést biztosít a fékeknek, ez adja a 250 Testa Rossa első sárvédőinek jellegzetesen áramvonalas formáját. A motorja a 250 GT-ben használt 3 literes V12-es lett, amit hat karburátorral szereltek fel, ezzel

a teljesítménye elérte a 300 lóerőt, amire Enzo Ferrari különösen büszke volt.

Az áramvonalas sárvédő jobb hűtést biztosított a fékeknek
A 250 Testa Rossa a Ferrari történetének egyik legeredményesebb versenyautója lett

a 18 futamgyőzelmével és a három bajnoki címével. Ez az egyetlen Ferrari, amivel négyszer is megnyerték a 24 órás Le Mans-i futamot, 1958-ban, 1960-ban, 1961-ben, és még 1962-ben is, ha az evolúciójának számító 330 Testa Rossát is beleszámoljuk.

2009-ben több mint 9 millió euróért kelt el ez a példány
A 33 példányban készült 250 Testa Rossa mára a világ legértékesebb autói közé tartozik.

Ritkán lehet eladót találni, és akkor is elképesztő összeget kell fizetni érte: 2009-ben az RM Sotheby’s aukcióján 9 millió euróért kelt el egy, két évvel később a Gooding & Co árverésén 16,39 milliót fizettek érte, majd egy privát adásvételen 39,8 millió dollárért adtak el egyet.

Ralph Lauren legendás autógyűjteményében két (!) 250 Testa Rossa is található,

de a halandók közül még a tehetősebbek sem szerezhetik meg egyszerűen maguknak. A Ferrari ezért azt találta ki, hogy elkészíti a versenyautó 75 százalékos méretre kicsinyített változatát, és 299 darabos limitált szériában piacra dobja a leghűségesebb ügyfeleinek.

A méretarányos 250 Testa Rossa elképesztően élethű lett, a legapróbb részletig gondosan kidolgozták, ami nem csoda, hiszen a Ferrari korabeli tervrajzai alapján készült.

A kivehető fakormányt ugyanaz a Nardi szállította, mint 1957-ben,

a kézzel készült 12 colos sokküllős kerekekre a Pirelli készített speciális abroncsokat.

A karosszériát eredeti módszerekkel, kézzel kalapálják alumíniumból,

de a fényezés már a Ferrari legújabb utcai modelljeiről kerül rá, akárcsak az ágaskodó paripás embléma. A pedálokat az F8 Tributo adja kölcsön, a műszerek pedig ugyan klasszikus stílusúak, de a fordulatszám helyett a sebességet és az akkumulátor töltöttségét mutatják.

A Testa Rossa J névre keresztelt méretarányos autó tisztán elektromos hajtású,

a három akkumulátor összesen 90 kilométeres hatótávot biztosít, a legnagyobb sebessége 60 km/óra. 14 éven felüli gyerekeknek ajánlják, ezért a különféle üzemmódokkal korlátozható a teljesítmény, 20 és 45 km/órára az elérhető sebesség is.

Az elképesztő gyerekautót éppen úgy lehet megrendelni, mint a többi Ferrarit,

a konfigurátorban 53-féle fényezés és 14-féle klasszikus színséma közül választhatnak az ügyfelek, akiknek adók nélkül is 93 ezer eurót kell fizetniük a Testa Rossa méretarányos változatáért. 33 millió forintnak megfelelő árával ez tényleg a világ egyik legdrágább Ferrarija lett gyerekeknek.

(Képek: Ferrari, Getty Images, RM Sotheby's)

Maranellói múltidézés

A Ferrari a legújabb modelljeihez is merít ihletet a klasszikus típusokból. A középmotoros Ferrarik előfutárának számított a hathengeres Dino 246 GTS, aminek nemrég mutattuk egy gyönyörű példányát, és ezt a vonalat eleveníti fel a maranellói márka újdonsága, a plug-in hibrid hajtásával figyelemreméltó teljesítményű 296 GTB.

Ferrari | versenyautó | gyerekautó | méretarányos | ferrari 250 testa rossa

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom