A merész színű, vörös feltűnő árnyalataiban tündöklő új fejhallgató- és hangszórókollekció megtestesíti a Ferrari-rajongók titkos vágyait.
A Bang & Olufsen fennállása óta számos divatmárkával, művésszel, sportcsapattal dolgozott már együtt limitált kiadású kollekciókon. A dán audiomárka most a Ferrarival egyesítette erőit, hogy újragondolja ikonikus fejhallgatóit és hangszóróit. A végeredmény pedig hihetetlenül látványos lett.
A feltűnő új kollekció a Ferrari vörös árnyalataiban érkezik.
– Klasszikus hangszóróink természetes módon beleolvadnak az emberek otthonába, miközben gyönyörű dizájnjukkal vonzzák a tekintetet – magyarázta Christoffer Poulsen, a Bang & Olufsen üzletfejlesztési és stratégiai partnerségekért felelős vezető alelnöke. Hozzátette: ez a kollekció azonban más, hiszen a szuperautókhoz hasonlóan mindenhol feltűnést kelt majd.
A Beosound 2 elegáns, 360 fokos hangszóró Ferrari-piros színt kapott, a hűtőrács alatt pedig megjelenik rajta az olasz márka ikonikus logója is dombornyomással. A kiegészítő jellegzetes, kúp alakú alumínium teste polírozással kapott extra csillogást. A koromfekete Beoplay H95 fejhallgatóban a Ferrari színvilága visszafogottan jelenik meg, ettől lesz elképesztően elegáns és stílusos.
A kollekciót a Beosound Explore kültéri használatra ideális hordozható hangszórója és a Beoplay EX vezeték nélküli fejhallgatója teszi teljessé, melyek szemet gyönyörködtető vörös és fekete árnyalatokat kaptak és amiket természetesen Ferrari-logóval láttak el.
(Forrás: Elite Traveler, fotók: Bang & Olufsen)
hangszóró | fejhallgató | Bang & Olufsen | Ferrari
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!