Így melengeti a Finnair a szíveket a századik évfordulóján

A Finnair mindent megtesz, hogy szó szerint mesés legyen az évforduló. 

Két Airbus A350-es repülőgépre festették fel Tove Jansson írónő legendás gyerekkönyvalakjait,  Múmint és Bájcsokát. Mint Topi Manner, a társaság vezérigazgatója elmondta, a múminok a barátságot, a közösséget és a közös kalandozást képviselik, így remekül illeszkednek a cég értékeihez.

Éppen ezért nem ez az első eset, hogy ők díszítik a finn gépeket, erre láthattunk már példát  a '90-es évek közepén is, de több múminos akciót is szerveztek,  például azt, amelyben a kisbabával utazó családok múminos ajándékot kaptak a fedélzeten.

A múminos gépek különböző hosszú távú úti célokra repülnek majd, például Dallasba, Tokióba és Bangkokba.

Aki pedig elcsípi valamelyiket, és az erről készült fotót vagy videót a #finnairmomin hashtaggel megosztja az Instagramon, két  jegyet nyerhet Tokióba vagy Helsinkibe üzleti osztályra. További információk a Finnair honlapján és Instáján találhatók, ahonnan megtudhatjuk, hogy hol járnak éppen a múmingépek.

Ha kedvet kaptál egy finnországi utazáshoz, ezt az apró szigetet érdemes megnézned, amely minden évszakban gyönyörű, akárcsak ezek az ökotudatos kabinok.

(Forrás: Moomin.com, képek: Getty Images, Moomin.com)

születésnap | mumin | nyeremény | finnair | évforduló

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom