Firenze kedvelt városrészein esténként tilos csak úgy mászkálgatni.
Miközben világszerte örömmel fogadják vissza a turistákat, addig az egyik legnépszerűbb célpontnak számító itáliai városban korlátozásokat kénytelenek bevezetni az újabb koronavírusos esetek megelőzése érdekében.
Firenze újonnan hozott rendelete értelmében további intézkedésig megtiltják, hogy csütörtök, péntek és szombat esténként az olasz város legnépszerűbb területein flangáljanak az emberek.
A város hat felkapott környékére – többek között a Santo Spiritóra, a Santa Crocéra, a Piazza Strozzira és a Piazza S.S. Annunziata térre – este kilenctől reggel hat óráig korlátozott a belépés, csupán az ottani bárokat és éttermeket felkeresők léphetnek be. Az intézkedést olyan helyeken vezették be, ahol esténként rendre nagy számban gyűlnek össze az utcán étkező és iszogató vendégek.
Nem árt komolyan venni és betartani a szabályokat, mert a megszegők kb. négyszáz és ezer euró (142 ezer és 355 ezer forint) közötti bírságra számíthatnak. A szabály legalább addig marad érvényben, amíg Olaszország ki nem mondja, hogy vége a járványnak.
Firenzében mostanság mozgalmasak a mindennapok. Nemrég az Uffizi igazgatója petícióval fordult a városvezetés felé, hogy vezessenek be ún. szendvicsadót azokra az utcai árusokra, akik a híres galéria környéken ételt árulnak a turistáknak. Ugyan pénzbírsággal sújtják azokat, akiket az utcán étkezésen kapnak el, de ez nem igazán volt elrettentő hatással az intézmény környéki szemetelésre. – "Az Uffizi, valamint a Loggia dei Lanzi padjai és lépcsői még most is tele vannak eszegető és iszogató emberekkel" – mondta Eike Schmidt, az Uffizi igazgatója a CNN-nek. – "Az eredmény: olaj és szósz a kövön, papírdarabok, ételmaradékok és üdítőitaloktól származó foltok mindenütt. A kő mindezt magába szívja, és idővel károsodik, ezért a védelme érdekében folyamatosan tisztítanunk kell."
A javaslat némi vitát váltott ki a városban, mivel egyesek támogatják az ötletet, mások szerint viszont a különadó katasztrofálisan érintené a járvány okozta turisztikai válságból éppcsak kilábaló kis árusokat.
Firenzét látni kell! Akár már három nap után is olyan boldogságot érzel majd, hogy könnyes szemmel távozol. Vagy sírva.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
este | tilos | Firenze | uffizi | koronavírus | szemét
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!