Arany-e a középút? – Kipróbáltuk a Fitbit Versa okosórát

A nemrég megjelent Fitbit Versát próbálgattuk, és miközben gondolkoztunk azon, hogy mennyire jó okosóra, próbáltunk rájönni, végső soron mi miatt is lesz jó egy okosóra.

Nagyjából három éve vagyunk valamilyenben. Én, és az okosórák, trackerek. Jó hosszút görgettem a Gmailben, mire megtaláltam, hogy a Fitbit 2015 májusában küldte nekem az első levelet arról, hogy a nemrég vásárolt Charge HR nevű, alapvetően a pulzusomat és a lépéseimet figyelő, csodálatos és csodálatosan egyszerű tracker elégedett velem, ezért egy jelvénnyel jutalmazott meg. Aztán folyamatosan egyre izgalmasabb jelvényeket kaptam, mert sokat sétálok. Később a kollégáimmal is összekötöttünk a fiókjainkat, hogy látszódjon, hozzájuk képest is sokat sétálok.

Körülbelül olyan volt, mint amikor Attila barátom regisztrált a Twitterre jó tíz éve, majd keresvén a szolgáltatás értelmét, annyit írt, hogy "Szarnom kell", amit nem sokkal később kiegészített azzal, hogy „Szartam." A platform felfedeztetett.

Az egyetlen pozitív hatása ennek az egyszerű, relatíve olcsó, amúgy imádott trackernek az életemre az volt – már amennyire ez pozitív dolog –, hogy kevesebbet ittam, mert amikor ittam, magasabb volt éjjel a pulzusom, és ez annyira nem tetszett nekem, hogy inkább kétszer megfontoltam, kell-e még az a sör. Ezenkívül a sok adat sokat nem mondott, ráadásul a prémium hozzáférés a Fitbitnél akkoriban is negyven-ötven dollár körül mozgott évente, amiért cserébe láthattam a próbahetem alatt, hogy nagyon sok mindenkinél sétálok többet.

Éreztem, hogy ez a tracker dolog nemcsak valami, hanem megy is valahová, de annyira azért nem tűnt izginek.

Aztán győzött a sznobéria, jött az indokolatlan és drága Apple Watch, ami elkezdett terrorizálni azzal, hogy alkalmazásokat kellett telepíteni rá, pingelt, hogy álljak fel, hogy vegyem fel a telefont, hogy válaszoljak róla sms-ekre, és éreztem, hogy ez így nem lesz jó. Kb. mint figyelemzavarosnak a forexezés. Így a sznobéria végső diadalaként vásároltam egy hátul átlátszó mechanikus órát, ami mutatja az időt, és csak azért izgatja, hogy mennyit mozgok, mert az húzza föl.

Azóta nem merészkedtem trackerek és okosórák környékére, azokat viszont ez nem érdekelte.

A kategória elkezdett formálódni.

Vannak a negyven környékén pánikszerűen hosszútávfutók az atlétikai célszerszámaikkal, a puritánok a párcentes lépésszámlálóikkal, továbbá a tehetősek és/vagy fontosak és/vagy ízlésvezéreltek az okosóráikkal. Ebbe a katyvaszba érkezett meg a Versa.

Az együtt töltött napok alapján úgy tűnik, hogy a szép emlékű Pebble-ök formavilágát megörökölt Versa jó választás azoknak, akik még nem nagyon tudják, mit szeretnének elvárni a csuklójukon viselt számítógéptől. Tud mindent, amit egy okosórának tudnia érdemes. Szépen figyel sport közben, ami nyilván haladás típusú mozgásnál a leghasznosabb, de a pulzusszámot unalmas és nagyon nem unalmas megbeszélések alatt is jó nézegetni, amit a Versán ráadásul valós időben, folyamatosan lehet. Sőt, a Fitbit vállalkozik arra, hogy megbecsülje, mennyire fitt a kedves viselő a szívverése, kora, neme, súlya alapján, máshol ilyen állásfoglalásokba nem szívesen mennek bele a gyártók, pedig a kategória igazán értelmes léte valahol itt kezdődne.

A napi mozgás- és alvásigény rögzítése és az azokkal kapcsolatos piszkálódás mellett a Versa a telefon meghosszabbított karja is tud lenni: látjuk az SMS-eket, a hívásokat, ami nyaralás közben, vagy otthon hanyagul a kanapé mögé dobált telefonnál kifejezetten hasznos dolog. Innen aztán jön az ezotéria: a Deezer-integráció, a menstruációs ciklus figyelése, és a nagy bátorsággal elindított, de egyelőre elég üreske alkalmazásgyűjtemény, mint végtelen horizont.

GPS nem került bele. Ez annak, aki nem szeret telefonnal futni, nem túl szerencsés, cserében a Versa négy napig is elketyeg, ami utazáskor kifejezetten jó dolog.

Ami szintén nincs benne, és ez már nagyobb probléma: az egyéniség.

Nem randa, de hát nem is túl szép, nem igazán jó érzés viselni, a kezelőfelülete átlagos, viszont nagyjából hatvanezer forintért segít eldönteni, hogy mit várunk ettől a kategóriától. Kapudrognak szinte tökéletes.

Ha most lenne 2015, akkor nagyon örülnék.

Egyrészt Donald Trump elnöksége még csak egy jó vicc lenne, másrészt a Versát csaphatnám a csuklómra azért, hogy megértsem, mire kell nekem egy okosóra.

Néhány hónap alatt kiderülne, hogy szeretek-e szíjakat variálgatni egy karórán (nem), hogy kell-e nekem inspiráció az edzésekhez évi néhány tíz euróért, vagy pont olyan unalmasan szeretnék futni a következő húsz évben, mint az előzőben (igen), hogy örülök-e, ha van valami a karomon, ami piszkál, tanácsol, jelen van (nem).

A Versa pompás társ lenne abban, hogy megértsem, mit várok tőle, aztán ott is maradna mellettem, de csak edzéshez és alváshoz. A nap maradék részén meg ketyegne rajtam a mechanikus óra, ami – mint a jó közös képviselő – rendkívül keveset ígér, de azt tartja. És közben az okosórák és trackerek formálódnának tovább, aztán egyszer csak leimádkoznák rólam azt az elem nélküli ketyegő izét. Minden csak idő kérdése.

(Fotók: Donkó Péter)

pulzusszám | okosóra | tracker | alkalmazás | Fitbit Versa